Virágot, szerelmet,
Pénzt és dicsőséget,
Örömet és erőt,
Fiatalos, büszke hitet
Másnak adtál, élet.

Jussomat, az ősit,
Melyhez jogom tartom,
Odadobtad másnak,
Szép szerencse kegyesének,
Éljen és akarjon!

Senkinek és cenknek
Adtál minden szépet,
Pedig méltó dallal,
Mélyenzengő diadallal
Én díszítlek téged!

Most utolsó gőggel,
Mit el nem vehetnek,
Koszorút, keresztet,
Tűnő, fájó ifjúságot,
Éneket és kedvet

Odadobom mind, mind,
Nesze semmi, fogjad
S hagyj békét örökre
A távoli száműzöttnek,
A kitagadottnak.

Elemzések

A Juhász Gyula "A reménytelen" című versében a természettudományos szempontból történt legfrissebb felfedezésekkel kapcsolatos elemeket nehéz megtalálni.

Az első négy sor arra utal, hogy az ember által vágyott dolgokat - virágokat, szerelmet, pénzt, dicsőséget - Juhász másnak adja át az életben. Ez a sorok a pszichológiával, az emberi választásokkal és az emberi kapcsolatokkal kapcsolatosak.

A következő sorok azt mondják, hogy Juhásznak elvették a saját jogát, az ősi jussomot, és valaki másnak adták. Ez valószínűleg valamilyen jogi, politikai vagy társadalmi témára utal, de nem specifikusan természettudományos.

A következő rész arra utal, hogy mindenkinek másnak adtál minden szépet, de Juhász magától méltóvá teszi magát a szép dallal és diadallal. Ez a sorok az emberi teljesítményre, a művészetekre és az önkifejezésre összpontosítanak, és nem konkrét tudományos témával foglalkoznak.

Az utolsó részben Juhász mindent eldob, minden közvetlenül kapcsolódó természettudományos elem nélkül. Itt a verse azt sugallja, hogy elveti a múltat és elfogadja a száműzetést, vagyis egy témát, ami lehetőséget ad a természettudományos vizsgálatokra, de nem köti hozzá a vers többi részéhez.

Összességében a vers természettudományos szempontból való elemzése nehéz, mivel a vers kevés olyan elemet tartalmaz, ami közvetlenül kapcsolódik a természettudományhoz vagy a legfrissebb felfedezésekhez. A vers inkább az emberi vágyak, érzelmek és önreflexió témáival foglalkozik.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és több aspektusban kapcsolódik a bibliatudományhoz, patrisztikához és skolasztikához is.

Kezdhetjük azzal, hogy a vers hirdeti a reménytelenséget. A reménytelen állapot összefüggésbe hozható a bűn és bukás témakörével a bibliatudományban. A Biblia számos példát mutat be a bűn és bukás következményeire, és azt hirdeti, hogy csak Isten által, az Ő kegyelméből élhetünk reménytelenségünkben is. A versben is megjelenik ez a reménytelenség, amikor a szerző elveszettnek érzi a virágot, szerelmet, pénzt, dicsőséget, örömöt és erőt.

A patrisztika szempontjából a vers értelmezhető úgy is, hogy az emberi életbe vetett remény hiábavaló, ha nem a kegyelemre és Istentől kapott életre építjük. A patrisztikus atyák, például Szent Ágoston, hangsúlyozták, hogy az ember valódi boldogsága csak Istenben található. Ez az értelem középpontjában álló megközelítés arra épül, hogy az emberi lélek csak azáltal teljesedhet ki, hogy kapcsolatba lép Teremtőjével. A versben is megjelenik ez az elképzelés, amikor a szerző panaszkodik, hogy mindent, amit értéknek tartott, másnak adott.

A skolasztikus teológia szempontjából a versben megjelenő reménytelenség összekapcsolható a világmindenséget érintő kérdésekkel. A skolasztikusok, mint például Aquinói Szent Tamás, azt vizsgálták, hogyan illeszthető össze a vallásos tapasztalat és a filozófiai gondolkodás. A versben a szerző olyan dolgokat ad át másoknak, amiket maga is önmagának tartana jogosan. Ez az elvétett igazságosság elemzést igényelhet a skolasztikai fogalmakkal kapcsolatban.

A versben megjelenő csendes elfogadás és önmulasz

A vers a reménytelenségről szól, és azzal a fájdalommal, ami azt kíséri, amikor valaki másnak adja azokat a dolgokat, amelyeket maga megérdemelne. Az alábbiakban elemzem a verset irodalomtudományi szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

- Hangulat: A vers lehangoló hangulatot kelt, az elkeseredett hangvétellel és a reménytelenség kifejeződésével. Ez a hangulat sok irodalmi műben megtalálható, például a romantikus művekben is, ahol a szerelem elérése és boldogságának elérésének képtelensége gyakori téma.

- Szimbólumok: A virág, a szerelem, a pénz, a dicsőség, az öröm és az erő mind fontos szimbólumok a versben. Ezen szimbólumokat a szépirodalom területén is gyakran használják, mivel univerzális értékük van és az emberi érzelmeket képesek kifejezni.

- Kontraszt: A vers kontrasztot mutat az adás és az elfogadás között. Az elbeszélő azt mondja, hogy mindent odaadott másoknak, még az olyan dolgokat is, amelyeket érdemelne. Ez a kontraszt hangsúlyozza a fájdalmat és az érzést, hogy az elbeszélő elhanyagolt és megfosztott.

- Önmegalázás: A versben az elbeszélő folyamatosan alárendeli magát másoknak és hagyja, hogy mások kihasználják. Ez a megközelítés szintén megtalálható más irodalmi művekben is, például a képviselői a Passió és önfeláldozás témája.

- Távolmaradás: A vers utolsó részében az elbeszélő elhatározza, hogy mindent otthagy és távolmarad a jöttöben. Ez a téma szintén gyakran fordul elő a szépirodalomban, ahol az elbeszélő magányba vonul vagy száműzött lesz.

Összességében ez a vers a reménytelenségről, a fájdalomról és az önmegalázásról szól, amikor valaki másnak adja azt, amit maga is megérdemelne. Az irodalomtudományi szempontból számos kapcsolatot találni a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén is, például a hangulat, a szimbólumok, a kontraszt és az önmegalázás témában.