Öreg fiúk, a régi iskolában
Álljunk meg csöndben ez emlék előtt
Idézve eltűnt arcokat, merengőn
Járjon be lelkünk távol temetőt.

Ó emlékezzünk az elment fiúkra,
Kik innen együtt indultak velünk,
De ők a kora sír ölébe hulltak,
Hogy megmaradjon a mi életünk.

Öreg fiúk, zárjuk szívünkbe őket
S a zászlót, mely kezükből porba hullt,
Emeljük újfent tündöklő magasra,
Legyen jövőnk szép, mint a drága múlt!

A szörnyű leckét ne feledje senki,
Nem hullhat meddőn annyi büszke vér,
Mutassuk meg, hogy újra nagy, egész lesz
Magyarország, az áldott, szent kenyér!

Öreg fiúk, fogadjuk meg ma nékik,
Hogy folytatódik a történelem
S találkozunk megváltott lelkeikkel
Egy boldogságos magyar ünnepen!

Elemzések

A vers első soraiban megjelenik egy régi iskola emlékének tiszteletadása, ami összekapcsolható a múltban végzett természettudományos kutatásokkal. A régi iskola és az ott tanult fiúk a múlt tudásának gyűjtőhelyét jelentik, ami szintén természettudományos kutatásokban megjelenhet.

A második versszakban az elhunyt fiúk emlékezete és az, hogy ők az életük árán is megvédik és fenntartják a többiek életét, arra utalhat, hogy a természettudományban felfedezett törvények és ismeretek rendszere is arra szolgál, hogy az emberi életet és jövőt megőrizzék és fejlesszék.

A következő versszakban a lelkükbe zárt emlékek és az elesett kezek, amelyek egykor általuk tartották magasra a zászlót, arra utal, hogy a természettudomány kutatása és eredményei a magasztos célokért, az eredményekért és az emberiség fejlődéséért való elkötelezettséget jelentik.

Az utolsó versszakban pedig az újraépített és felvirágoztatott Magyarország a természettudományos kutatások révén valósulhat meg, ami lehetőséget teremt az emberek boldogságára és együttélésére. A találkozás az elhunyt lelkekkel egy ünnepen, ahol az eredmények és a múlt tisztelete átöleli és továbbviszi a jövő generációit, arra utal, hogy a természettudományos kutatások hosszú távú hatásokkal és folyamatossággal rendelkeznek.

Juhász Gyula Avató verse az irodalomtörténet szempontjából a felvilágosodás korszakába sorolható. A vers az emlékezés, a múlt tisztelete és a nemzeti összetartozás témáit dolgozza fel.

Magyar irodalom szempontjából a vers a költő lírai életművében jelentős helyet foglal el. Juhász Gyula a 20. század elején alkotott, jelentős magyar költő, a két világháború közti időszakban tevékenykedett. Az Avató vers megjelenése is ebben az időszakban történt, 1911-ben. Juhász Gyula a nemzeti összetartozás és a múlt tisztelete mellett kiemelten foglalkozott a szerelem és a boldogság témáival is. Az Avató versben is megjelennek ezek a motívumok, hiszen a költő az elment fiúkra emlékezik, akik vállvetve indultak vele a világba, de korai halálukkal vállalták a nemzetért végzett szolgálatot.

A nemzetközi összefüggések tekintetében a versben megtalálhatók olyan motívumok és témák, amelyek általánosak és jellemzőek a szépirodalomban. Az Avató versben megjelenik az emlékezés motívuma, amely nemzetközileg is gyakran előforduló téma. Emellett a vér és a büszke nemzet motívuma is általánosan jelen van a nemzetközi irodalomban. A versben megszólaló nemzeti büszkeség és a jövőbe vetett hit is olyan érzések, amelyek szépirodalmi művekben széles körben feldolgozottak.

Összességében elmondható, hogy Juhász Gyula Avató verse magyar irodalomtörténeti és nemzetközi szépirodalmi összefüggésekben is gazdag mű, mely a múlt tiszteletét, az emlékezést és a nemzeti összetartozást hangsúlyozza.

A vers egyáltalán nem teológiai témát dolgoz fel, inkább az emlékezésre és a nemzeti összetartozásra helyezi a hangsúlyt. Azonban, ha a teológiai vonatkozásokra koncentrálunk, több értelmezési lehetőség is felmerülhet.

Bibliai nézőpontból értelmezve a verset, megjelenik az emlékezés és a tisztelet fontossága. A vers első sorában az "emlék előtt" való megállás arra utal, hogy a múlt megismerése és megbecsülése az emberi élet része, melyről a Szentírás is tanít. A "temető" szó használata pedig felveti a halál és az eltávozottak szerepét ebben az emlékezésben, ami szintén bibliai gondolatokra utalhat.

A patrisztikus nézőpontból vizsgálva a verset, az emlékezés és a hit kapcsolata fontos lehet. Az elment fiúk emléke tiszteletteljes megőrzése vallja a hívők közösségének hagyományát és az őseink iránti tiszteletet. Az emelkedő zászló emelése jelképezi a folyamatos harcot a hit és az erkölcs érdekében, ami szintén gyakran előfordult a patrisztikus írásokban.

A skolasztikus nézőpontból vizsgálva a verset, a soha el nem halt emlékek és a folyamatos történelem hangsúlyozása jelenik meg. A skolasztikus gondolkodók hitték, hogy az emberi tapasztalat és történelem által tapasztalhatjuk meg az isteni rendeltetést és a világegyetem működését. Ezért a versekben megjelenő emlékezés az emberi tapasztalat és a történelem tanulságainak része, amihez az elhunytak szellemei kísérhetnek minket.

Ezenkívül más, nem teológiai szempontok szerint is értelmezhetjük a verset. Például a nemzeti összetartozást és a múlt tiszteletét fejezi ki, aminek a skolasztikus gondolkodásban is fontos szerepe volt. A versben megjelenő büszke vér és a "Magyarország, az áldott, szent kenyér" kifejezések a nemzet szeretetét és az emlékeinkben rejlő erőt hangsúlyozzák.

Összességében, a vers azt mondhatjuk, hogy nem teológiai nézőpontból, hanem inkább a nemzeti összetartozást és az emlékezést hangsúlyozva íródott. Azonban a teológiai szempontokat is bevonva értelmezhetjük az emlékezés fontosságát, az isteni rendeltetést és a hit folyamatos harcát.