A vers, Juhász Gyula "Az örök ballada" című műve, teológiai szempontból is értelmezhető. A költemény elején említett Koppány, akit lehoznak halottan Esztergomba, a történelmi magyar királyi székhelyre, a magyar történelem egyik tragikus alakja lehet, akinek halála és Esztergomba vivő útja együtt jár a szimbolikus jelentéssel is.
A vers első részében a természet is reagál Koppány halálára és temetésére. A föld sír, ahogy a gyászfolyamaton haladnak, és az ég is sír, hiszen Koppány, bár esztelen háborús törekvéseivel csillagaiban talán magasabbra hajtott, mégis elbukott. Az ősi nyár virágai és csillagai hervadoznak, ami azt jelzi, hogy Koppány halálával valami elenyészőbbé vált a világban.
A következő részben a szó különböző értelemben vett "felfüggesztése" történik. A költő azt mondja, hogy a lovagok páncéljaikban idegenek lettek és a magyar máglyák kihunytak. Ez nem csupán történelmi utalás, hanem arra is utal, hogy valami fontos és értékes elvész vagy megtörik.
A vers harmadik részében a költő azt mondja, hogy szüzek sírnak és a vének vérzik, ami az ártatlanság és bölcsesség szenvedésének szimbólumává válik. Az ázsiai rónák kútfeje is kiszárad, ami azt jelzi, hogy valami alapvető erőforrás elapad.
A negyedik részben a sírok és a dombok is reagálnak a gyászra. Az említett sírok fölzokognak és a kanca fölnyerít, ami a természet reakciójának jelképeként értelmezhető. A vörös hold és a dombon lángoló lidérc is hozzájárul a bánat és a veszteség hangulatához.
Esztergomban Koppány testét megszögezik a négy világtáj irányába, ami szintén jelképes. Ez a cselekedet azt jelenti, hogy Koppány halálával a világ minden irányából támadás éri, és a múlt, jelen és jövő is érintett.
A versben említett "Magyar Isten, öreg Isten" felkiáltás pedig egy személyes imádságra utal, melyben a költő az Istennel közvetlen kommunikációt keresi. Ez a mondat az Isten iránti hitet és reményt fejezi ki, miközben azt sugallja, hogy Isten szemlélő, törődő és jelen van.
A vers utolsó részben a költő azt mondja, hogy Koppány lelke száll a szélben, a vízben, a szívekben és a jövőben. Ez megmutatja, hogy Koppány halála és lénye nem múlik el teljesen, hanem tovább él a költő szavain és az emberi emlékezetben.
Bibliatudomány szempontjából a verset úgy is értelmezhetjük, hogy a költő a bibliai hagyományokat, az emberi erényeket és bűnöket helyezi a történelmi és természeti események közepébe. Biblikus szimbólumok, mint a föld, az ég, a csillagok, a vér és a víz is megjelennek a költeményben, melyek bibliai szövegekhez kapcsolódnak.
Patrisztika szempontjából a versben megjelenik az emberi szenvedés és bukás motívuma. Az ember, akárcsak Koppány, elutasítja a keresztény erényeket és elbukik saját vágyaiban és bűneiben. Az emberek szenvedése és bukása az isteni gondviselés hiányának, vagy a bűnös tettek következményének tekintendő.
Skolasztika szempontjából a versben megjelenik a lélek és a test dualizmusának motívuma. Koppány halála után a lelke tovább száll a szélben, vízben és szívekben, ami arra utal, hogy a lélek függetlenül működik a testtől és tovább él a halál után is. Ebben az értelemben a vers a transzcendencia és az emberi lélek isteni eredetét sugallja.
Ezen felül más teológiai megközelítéseket is lehet alkalmazni a versre. Például, a szerelem és az irgalom témáját, az igaz és hamis istentisztelet különbségét vagy az isteni kegyelmet. Minden nézőponttal kapcsolatban további elemzések és hivatkozások is lehetnek, ez csak néhány példa.