A világ nagy vihara orgonál,
Tán trombitálnak már az angyalok,
Sötét pokolban vígan áll a bál,
Utolsó csillag hullóban ragyog.

A kertben még egy késő rózsa nyit,
A szívben még egy késő nóta szól,
Sáskák lepik a Tisza partjait,
A jegenye derékig meghajol.

Üvöltenek az idegen hadak,
Hajrá, utolsó torra, vad vadász,
Zord jég paskolja a kalászokat,
Az örök télnek szele vihorász.

Véremmel már csordultig a pohár,
Könnyemtől már kiöntött a Maros,
Itt állok, tépett pogány áldozár,
Föl, az utolsó áldozásra most!

Egy máglya kell, hogy rajta vesszen el
Minden, mi szép volt, ép volt és igaz,
Hogy az egekbe menjen füstje fel,
Ne szeplősítse soha földi gaz!

Nagy harcok kardja, csaták kürtje, mind,
Száz szent koboz, írás, örök erők,
Örök igék, magyar szentségeink,
Ne bántsanak bitor szentségtörők!

Lobogj az égbe máglya, égi láng,
Ti angyalok, csak trombitáljatok,
Te Bárány, ítéld meg e rongy világ
Minden bűnét s a remegő gazok

Lássák, hogy támad a tűzből örök
Új ifjúsággal, élve, győzve ő,
A halhatatlan, százszor meggyötört
És áldott szűz, a magyar őserő!

Elemzések

A Juhász Gyula "Az utolsó magyar" című versében természettudományos vonatkozásokat meglehetősen kevésbé találhatunk. A vers elsősorban a szerző érzéseit és gondolatait fogalmazza meg a múlttal, a magyarsággal és a széppel kapcsolatban. Azonban így is lehetnek olyan elemek, amiket összefüggésbe lehet hozni a mai természettudományos felfedezésekkel.

Az első ilyen elem lehet a "Sáskák lepik a Tisza partjait" sor. A sáskák a rovarok egy csoportja, amelyek seregként mozognak és súlyos károkat okozhatnak a növényzetben. A rovarok mozgása és viselkedése a mai kutatásokban is vizsgálat tárgyát képezi, lehetőséget ad a számos biológiai és ökológiai kérdés megértésére.

A versben megemlíti a "kalászokat" is, amiket "zord jég paskol". Ez a kép a természeti katasztrófákat, mint a fagy, az aszály vagy a jégeső, idézi fel. A természeti jelenségek elemzése és megértése is a természettudományok alapvető része, és a klímaváltozás hatásait is vizsgálják.

A "máglya", amire a szerző utal, egy égetett faalkalmatosság, amit hagyományosan büntetésként használtak. Ennek lehet összefüggése a tűzönmagunk alkalmazásával a mai tudományban, amely energiatermelés és meleget biztosít. A tudomány előrehaladásával most már más forrásokat is használunk, aminek hatása lehet a földi környezetre.

Összességében nincs sok olyan konkrét vagy aktuális természettudományos elem a versben, amit szorosan összekapcsolhatnánk a mai legfrissebb felfedezésekkel. A vers inkább az érzelmekre és a múltra fókuszál, mintsem a természettudományos témákra.

A vers teológiai szempontból a vallási és istenhittel kapcsolatos témákat és gondolatokat fogalmaz meg.

Bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenő képek és utalások hasonlóak lehetnek a Bibliában található képi nyelvhez. A "világ nagy vihara orgonál" rész például a Máté 24:31-re utalhat, ahol az angyalok trombitálnak a második eljövetelkor. Az "utolsó csillag hullóban ragyog" rész pedig az Üdvözítő második eljövetelét jelenítheti meg. Ezen kívül a versben megjelenő sötét pokol, máglya és tűz is a Bibliában gyakran használt képek, amelyek a szenvedést, büntetést vagy a megtisztulást jelképezhetik.

A patrisztika nézőpontjából a versben megfogalmazott gondolatok összhangban lehetnek a korai keresztény teológusok által hirdetett eszkatológiával. Az "utolsó áldozás" rész például utalhat a keresztény hit centralizált áldozati rendszerére, amelyben Krisztus áldozata a végső és tökéletes áldozat. A "szép volt, ép volt és igaz" rész pedig utalhat arra, hogy a világban lévő szenvedés, bűn és rossz végső soron helyett kap egy új megújulást és megtisztulást, ami által a világ "szép, ép és igaz" lesz.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő prófétikus képek és az emberi bűntudat összhangban lehetnek a középkori teológiai gondolkodással. A máglya, a bűnbánat és az örök újjászületés témái fontosak voltak a középkori keresztény gondolkodásban, amelyek a bűnök megbánását, a halhatatlanságot és a megtisztulást hangsúlyozzák.

Más összefüggések is megtalálhatók a versben. Például a magyar identitásra és hagyományokra való utalások megtalálhatók a versben, amelyek fontosak lehetnek a hazafias, nemzeti gondolkodás megértésében.

A vers általánosságban teológiai szempontból az emberi szenvedést, bűntudatot és reményt fejez ki, és arra hív fel, hogy a világi dolgok ne vonják el a figyelmet az örök értékekről és a spirituális valóságról.

Juhász Gyula Az utolsó magyar című versét irodalomtudományi szempontból több aspektusból is elemezhetjük.

Stílus és formai jellemzők:
- Az vers egy sűrűn rímelő négy soros epigramma forma. Minden versszakban a második és negyedik sor rímel, ami növeli a hangzás harmonikusságát és zeneiségét.
- A verset jellemzik a szimbolikus nyelvhasználat és az allegorikus elemek, amelyek az emberi sorsot és történelmet fejezik ki. Ilyen például a "világ nagy vihara", az "utolsó csillag hullóban ragyog" vagy a "zord jég paskolja a kalászokat" képek.
- A versben jelen van a kontrasztok használata, például a sötét pokol és a hulló csillag között, ami refrénként ismétlődik minden versszakban.
- Az erős hangulatú és érzelmekkel teli nyelvezet jellemző a versre. Juhász Gyula erőteljes képekkel és metaforákkal festi le a reménytelenség és a tragédia hangulatát.

Magyar irodalmi kontextus:
- A versben megjelenik a Tisza folyó, mely jelentős szerepet játszott a magyar irodalomban, például a Tisza című József Attila versben vagy Tóth Árpád Tiszai csónakos című művében.
- Juhász Gyula hagyományos magyar mítoszokra és történelmi eseményekre utal, például a magyar szentségekre vagy a magyar őserőre. Ezzel a vers egyfajta nemzeti identitást és öntudatot erősít.

Nemzetközi irodalmi kontextus:
- A versben megjelenik az angyalok és az égi tűz motívuma, amelyek számos vallási és mitológiai hagyományban fontosak, például a Bibliában vagy az ókori görög mitológiában.
- Az allegorikus elemek (mint például a máglya, az égi láng, a szent koboz) a középkori és reneszánsz irodalomban is gyakoriak voltak, például Dante Isteni színjátékában vagy az angol költők műveiben.

Összességében Juhász Gyula Az utolsó magyar című versét a magyar irodalom nemzeti identitásához kapcsolódó képekkel és allegóriákkal, valamint erős érzelmekkel és hangulattal jellemezhetjük. Ugyanakkor a többet jelentő szimbolikus nyelvezet és a mítoszokra és vallási elemekre való utalások a nemzetközi irodalmi tradíciókra is utalnak.