A vers teológiai szempontból azt a gondolatot közvetíti, hogy az elhunytak nem múlnak el teljesen, hanem tovább élnek a szívünkben és az emlékezetünkben. Az első sor kifejezi azt, hogy noha az árnyak, álmok és évek múlnak, azok, akik szeretetünkben élnek, örökké velünk vannak. Ez az ötlet összhangban van a bibliatudománnyal, hiszen a Biblia is tanítja, hogy az elhunytak lélekben vagy valamilyen formában tovább élnek.
A második vers a múlt időben fejezi ki a szeretteink emlékét, mint a lámpafényt az estben. Ez azt sugallja, hogy az emlékek fénye egyre erősebbé válik és melegít, hasonlóan ahhoz, ahogy egy kandalló melegíti a téli estéken. Ez a gondolat a patrisztika nézőpontjával is összhangban van, amely azt tanítja, hogy az elhunyt lélek halhatatlan és folytatja a létezést a túlvilágon.
A harmadik vers a szemekben tükröződő tekintetükre utal, amelyek továbbra is képesek lelkünkbe és élményeinkbe beoltani boldog pillanataikat. Ezek az emlékek, mint virág a napfényt, tovább élnek bennünk, és a szűz gondolatként továbbra is hatnak ránk. Ez a gondolat a skolasztika nézőpontjával is összhangban van, amely azt tanítja, hogy az elhunytak lélekben is jelen vannak és befolyásolják a földi életünket.
A vers által közvetített isteni gondolatoknak még más megközelítései is lehetnek. Például a vers kifejezheti az együttlétet az Istennel, aki mindent átfogó végtelenségünk. Az elhunytak itt maradnak bennünk, mert Isten jelenléte által léteznek tovább.
Másik megközelítés, hogy a vers a halál elfogadásáról és a vigaszt nyújtó szerepéről szól. Az elhunytak itt maradnak bennünk, és az emlékezésük és szeretetük által vigasztalást nyújtanak nekünk a gyász idején.
Összességében a vers teológiai szempontból megragadja az elhunytak továbbélésének és hatásának gondolatát. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai mind támogatják ezt a gondolatot, bár különböző megközelítést és hangsúlyokat adnak neki. Ugyanakkor más teológiai nézőpontok is érvényesek lehetnek a vers értelmezésében.