A versben Juhász Gyula az égi mezőkre való utazásról elmélkedik, és ezt kapcsolja össze a földi vagyontárgyakhoz és emlékekhez. A vers első része arra utal, hogy az égiek várják a költőt a nagy pusztán, ahol a tejút képei és az örök szittya sereg található. A vers második része azt firtatja, hogy vajon a földanya, vagyis a magyar föld megdobban-e az elhunyt költő távozása miatt. A költőnek sok fájdalmat okozott a világban, de ugyanakkor szeretettel és tisztelettel viszonyult a magyar földhöz is. A vers harmadik része az elhunyt költő gyula módjára szeretett voltát hangsúlyozza. A költő megjegyzi, hogy testvére a búsuló paraszt, akinek megvan a helye a magyar földön.
A bibliai nézőpontból tekintve a versben megjelenik a mennyországba való utazás és az öröklét vágya. Az égi mezők és a tejút képei a mennyországra utalnak, ahol az örök szittya sereg várja a költőt. Az élet és a halál közötti határt átlépve az ember közelebb kerül az isteni lét szférájához. A költő arra kíváncsi, hogy a magyar földanaság észreveszi-e távozását, ami vallási szempontból azt jelenti, hogy mennyire van jelen az isteni gondviselés a magyar nép életében. A költő többször utal vallásos szimbólumokra a versben, mint például a szent rög vagy a napnyugoti álmok, ezzel hangsúlyozva a vallás és a hagyományok fontosságát.
A patrisztika nézőpontjából a versben megjelenik az emberi lélek vándorlása és a mennyben való boldogulás vágya. A költő az égiekre utazva kérdéseket tesz fel arról, hogy vajon a földanya és a magyar föld megbocsát-e neki, hogy átkozott agyarak miatt sok fájdalmat okozott. A patrisztikus teológiában előtérbe kerül a bűnbocsánat és az emberi megtérés lehetősége. A költő utolsó sorai pedig azt sugallják, hogy testvéri szolidaritás van a költő és a búsuló paraszt között, hiszen mindketten testvérek a magyar földön.
A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenik a természet és a művészet, a földi érzéki tapasztalat és az isteni gondviselés viszonya. A költő érzelmesen beszél a magyar földről és a magyar paraszti életmódról, ami a természethez és a személyes tapasztalathoz kötődik. A költő továbbá kifejezi művészi vízióját és alkotói kapcsolatát a földanyával, amikor fehér porát sírva csókolja. A művészet és a természet közötti kapcsolat jelenik meg a költő személyes érzéseiben és alkotásában.