Én úgy szerettem rendezgetni őket
Fekete album szürke erdejében,
Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.

Ó arcok, amint némán, egyre néznek,
Örökre néznek és a végtelenbe,
Mert ide lopta őket egy igézet.

A földi másuk jár, kél, tova, messze.
Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
Vagy melegíti őt napod, szerencse.

Itt mindig így maradnak mosolyogva,
Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
Amíg pereg, pereg a homokóra.

És rám köszönnek ők is, kik nem élnek.

*

Ez itt apám, mint ifjú katona,
Arcát pirosra festé régi mester,
Ily virulón nem láttam én soha.

Tán elfakult, míg annyi éve ment el,
Hogy engemet ringathatott a térdén
S tovább vánszorgott nyűgös életemmel.

Ez ifjú arcon is, a szeme mélyén,
Jövő ború felhője veti árnyát
S a szeme fénye bánatos lidércfény.

A korai halál párkái várják
És én vagyok, sötét költő, fia,
Kin nem segít se asszony, se imádság,

Az élete neuraszténia.

*

Ím itten egy régi daguerrotip kép:
Petőfi a pipával, Debrecenben,
Magasztos és dicső költői inség.

Egy másikon széljárta köpenyegben
Búcsúzik a szegény szülői háztól.
E képeken oly sokszor elmerengtem.

Boldog Petőfi, ki éhezve fázol,
De végig melegít egy szent lidércláng,
Egy forró hagymáz hírről és hazáról.

S amíg mi többi, új, fájó poéták
Sebzett ideggel virrasztunk az éber
Álmok vak éjén, ő győzőn néz le ránk,

Ki elment idején, huszonhat évvel.

*

Itt távol tájkép, tóval és hegyekkel,
Oly vadregényes és valószínűtlen
És rajta házaspár, sok víg gyerekkel.

Galambok turbékolnak nyári égen
És a képen mindenki mosolyog,
A talmi bárány is a talmi réten.

Ó mosolyok, ti ódon mosolyok,
Ti talmi örömök, mik elmúlátok,
Mi dolog ez, mi szomorú dolog?

Ma úgy tekintek már kábulva rátok,
Mint Andersen-mesék rajzára néztem
Én koravén fiú, kit sújt az átok.

Ó érzem én, hogy mindörökre végem,
Borom kifolyt, rózsám elhervadott
És csillagom megindult már az égen.

És jaj nekem, de már bús sem vagyok.

Elemzések

A vers természettudományos szempontból nem sok információt vagy összefüggést mutat a mai legfrissebb felfedezésekkel. Azonban néhány olyan elem található benne, amelyekhez kapcsolatot lehet teremteni a természettudományhoz.

Az "őskert" és a "homokóra" metaforák lehetnek az idő múlására és az evolúcióra. Az evolúció egyik alapelve az, hogy az idő előrehaladtával változik és fejlődik az élőlények világa.

Az "életemmel vánszorgott nyűgös élet" szakaszban megemlített "korai halál párkái" is utalhatnak a halandóságra és az emberi élet véges természetére, amelyet a természettudomány kutat. Az emberi test megóvása és a betegségek elleni küzdelem területei, például az orvostudomány és a genetika szintén friss felfedezésekkel foglalkoznak.

A "daguerrotip kép" említése a fényképezésre utalhat, amely a fotózás kezdeti formája volt. A fotográfia és a képtartás szintén kapcsolatban áll a természettudománnyal, hiszen a fény és az optika az alapja ennek a technológiának.

Összességében a vers- természettudományos szempontból nem közvetít jelentős információkat vagy kapcsolatokat a mai legfrissebb felfedezésekhez. Azonban bizonyos elemek és metaforák segítenek a természetről és az emberi életről való gondolkodásban és ábrázolásban.

Juhász Gyula Fotografiák című versének elemzése irodalomtudományi szempontból:

- A versben a képek, fotográfiák játsszák a főszerepet. A szerző az album szürke erdejében rendezgeti, őrzi és megidézi a múlt emlékeit. A versekben szereplő képek kiemelik a múltban megmaradt arcokat, melyek általában mosolyogva vagy komolyan tekintenek a nézőre.

- A versben megjelenik egy gyermekkép, ahol az apa melletti gyermekkort jeleníti meg. Az apa arcát apja pirosra festi, ami lehet jelkép az apa szerepének erősítésére és átadására.

- Egy másik fotó Petőfi Sándort ábrázolja pipával, ezzel ismertetve meg az olvasót a múlt nagy magyar költőjével. A költői hírnév és a szenvedélyes életstílus mellett érezhető a Petőfi melletti ösztönző és motiváló hatás.

- A versben megjelenik egy tájkép is, amely visszavezeti az olvasót a természeti szépségekhez és a családi boldogsághoz. Ez a kép kontrasztot alkot az előző képekkel, mivel azt mutatja, hogy a boldogság múló és sebezhető.

- Az idő múlására és a halálra is utalás történik a versben, ami az emberi lét elmúlhatóságát fejezi ki. Az élet elmúltát és a múlt örökkévalóságát a homokóra és a képek közti kapcsolat jelképezi.

- Az egész vers végén a szerzőt is bevonja a képekbe, amelyben rájön, hogy az ő élete is megfáradt és hervadt. A sorsáról és élete keserűségéről beszél.

- A vers említéseket tesz a nemzetközi irodalomra is. Például az Andersen-mesékhez hasonlítja a múltban idilli pillanatokat. Ezáltal a verse megnyitja az utat a nemzetközi irodalmi hagyományok számára.

A vers teológiai szempontból több értelmezést is magában hordozhat. Először is, a versben megmutatkozik az idő és az öröklét ellentétének képe. Az arcok, amelyek a fotográfiákon vannak, örökre néznek és a végtelenbe tekintenek. Ez az öröklét és az örökkévalóság képe lehet, amelyre a teológia is utal. Az arcok ide lopta őket egy igézet, ami arra utalhat, hogy az idő múlásától megszabadultak és az öröklétben megálltak.

A versben megjelenik az apák és elődeink fontossága is. Az apáról készült fényképen apja ifjúkora látható, arcát pirosra festé régi mester. Ez az apai öröklés lehet, amely nemcsak a genetikai, hanem a szellemi és erkölcsi értelemben is átörökítődik. Az apjának a képén a szerző azonosulni tud. Ugyanakkor a sötét költő, aki nem kap segítséget sem asszonytól, sem imádságtól, a poetikus öröklés hiányát érzi.

A versben felbukkan a híres költő, Petőfi Sándor is, aki szimbóluma lehet az elhunyt és elismert elődöknek. Petőfi az ő köpenyegében búcsúzik a szülői háztól, és a képek oly sokszor elmerengtek rajta. Petőfi a szent lidérclánggal távolról figyeli az utókor szenvedő költőit, akik nem tudnak jól boldogulni a világban.

A versben megjelenik még egy tájkép is, amelyen egy boldog család látható. Ez a kép lehet az áldott állapot, amely reményt és boldogságot sugároz, ellentétben a költő magányos és szenvedő életével. A vers végén a költő érzékeli a végét és elfogadja a sorsát.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő öröklét, a költői öröklődés, az apai örökség és a reménység is visszaköszönhet a Bibliában. A patrisztika és skolasztika is nagy hangsúlyt fektet az öröklésre, az elhunyt elődök tudásának átvételére és az időbeli és örökléti dimenziók befogadására.