Ott fekszik ő a lágy, meleg alomba rejtve
És nézi vidoran, hogy az öreg tehén
Párát fú csöndesen a néma, téli estbe
S szőke szénán topog szelíden, feketén.

A boldog bambino, a názáreti gyermek,
December gyermeke hallgatja vidoran,
A csordapásztorok milyen dalt énekelnek
Az éji delelő nyugodt óráiban.

Az isteni gyermek szétnéz e vak világon,
Mely földnek hívatik, bús csillag, ó de szép
S ahogy leszáll reá ég harmata, az álom,
Tovább hallgatja a szférák víg énekét.

Nem messze tőle már a szomorú olajfák
- A hold a táj felett ma is épp úgy lebeg -
Mint azon az éjszakán, hogy hitványul eladják
S kiissza egymagán a szörnyű serleget.

És mégis menni fog és harminchárom évet
Bolyong, míg az egek kárpitja meghasad.
...Most boldog csillagok biztos tüzei égnek
S a béke éve szánt a csillagok alatt!

Elemzések

A vers első néhány sora megemlíti a "lágy, meleg alomba rejtett" személyt, aki a szénán fekszik, és az öreg tehén tevékenységét figyeli a téli estén. Ebben a részben nem található közvetlen kapcsolat a természettudománnyal.

A második szakaszban szerepel a "boldog bambino, a názáreti gyermek", akit a csordapásztorok dala szórakoztat az éjszaka csendjében. Ez a rész a bibliai történetre utal, és nem tartalmaz természettudományos összefüggéseket.

A következő részben az isteni gyermekről van szó, aki "széttekint e vak világon". Ez a sor utalhat a világegyetemre és annak sokféle képleteire és jelenségeire, amelyeket a modern természettudomány felfedezett. Az "ég harmata" utalhat a csillagokra és az űrben található anyagokra, valamint az álom lehet a tudományos kutatások és kísérletek folytatására.

A következő sorokban az olajfák szomorúsága, amelyek a hitvány eladás idején jelennek meg, azt jelképezhetik az emberi tevékenységre és a természeti erőforrások kimerülésére. Ez összefüggést mutathat a mai természettudomány által vizsgált környezeti problémákkal és azok következményeivel.

A végén az idő múlásáról és a béke és nyugalom éveiről beszél a vers. Ez az utolsó sor arra utalhat, hogy az emberiség eléri a béke és a tudás újabb szintjét a természettudomány legfrissebb felfedezései és fejlesztései által.

A vers Juhász Gyula "Glória" című műve, amelyet 1918-ban írt. Ez a vers az ún. "angyalszeretet" korai korszakába tartozik, amelyet Juhász a romantikus hagyományok és a szimbolizmus hatása alatt írt.

A vers nyelvezete egyszerű és könnyen érthető, azonban gazdag képi és hangulati elemeket tartalmaz. Az első sorokban az alvó baba képe jelenik meg, amint boldogan és nyugodtan figyeli a tehén mozgását. Ez a kép az idilli és csendes táj hangulatát teremti meg.

A második versszakban a vers fokozódik, amikor a kisbaba, a názáreti gyermek, figyeli a pásztorok éjszakai dalát. Ez az isteni és emberi közötti kapcsolat megjelenítése, amely a szépirodalomból ismert.

A harmadik versszakban a vers mélyebb szintre lép, amikor a gyermek szemléli a vak világot és megállapítja, hogy milyen szép is a föld. Ez a kép a szépirodalomban gyakran előforduló isteni történetek és a földi lét kölcsönhatását mutatja.

A negyedik versszakban a vers felidézi a Jézus sorsát az olajfák között, amelyekre az éjszaka komor hangulatot vetít. Ez a kép a szenvedést és a fájdalmat, amelyeket a szépirodalomban gyakran ábrázolnak.

Az utolsó versszakban a vers optimizmust mutat, ahogy előre látja Jézus távozását és a béke korszakát. Ez a kép az emberi remény és vágyakozás, amelyet a szépirodalom számos művében felfedezhetünk.

Összességében a "Glória" vers Juhász Gyula egyik legismertebb műve, amely széles körben ismert és értékelt a magyar irodalomban. A versben található összefüggések és motívumok a magyar és a nemzetközi szépirodalomban is gyakran előfordulnak, és a szerző képes volt ezeket új és eredeti módon összekapcsolni.

A vers teológiai szempontból a "boldog bambino", vagyis a názáreti gyermek, vagyis Jézus Krisztus születésének témájával foglalkozik. Az első versszakban lágy, meleg alomba rejtve látjuk Jézust, ami utalhat az istállóra, ahol megszületett. A tehén és a széna a bibliai történetből, Jézus születésének helyszínéről, az istállóról szól.

A második versszak a csordapásztorokra utal, akik Jézus születésekor meglátogatták őt. A csordapásztorok dalt énekelnek a béke és boldogság hírét hozva, ami összefüggésbe hozható a betlehemi angyalok üzenetével a béke földön és az emberekhez való kedvezményes viszonyról. Ezt a néhány sorral a versben megjelenítik.

A harmadik versszakban Jézus szemlélődik ezen a vak világon, amely földnek hívatik. Az álom, mint az égből szálló harmat, átvitt értelemben jelentheti Krisztus eljövetelét és az üdvösség hozományát. A szférák víg éneke pedig az angyalok dicsérete lehet.

A negyedik versszakban megjelennek a szomorú olajfák, amik a getszemáni kertre utalnak, ahol Jézus a kereszthalál előtti éjszakát töltötte. Az éjszaka eladására és az általa hozott szenvedést és kínokat jelképezheti. A szörnyű serleg pedig a szenvedését és kereszthalálát jelképezi.

Az utolsó versszak valószínűleg a jövőbeli eseményekre utal, azaz Jézus kereszthalálára és feltámadására. A harminchárom év Jézus életének hosszát jelenti, amíg eljut a kereszthalálig. A kárpit meghasadt, ami az isteni csodát, a Jézus feltámadását jelképezi. A "béke éve" pedig az üdvösség korszakát jelzi, amit Jézus érünk és az egész világért elér.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjairól is megemlíthetnénk néhány dolgot. A bibliatudomány lehetőséget nyújt arra, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk a bibliai történeteket, valamint a történelmi és kulturális kontextusukat. A patrisztika pedig az egyházi atyák, az egyházi írók tanításait tanulmányozza, akiknek a gondolatai részben hatással lehetnek a versre és az abban megjelenő teológiai elemekre. A skolasztika pedig a középkorban kialakult filozófiai rendszer, amely a hit és a logika, a hit és az értelem viszonyát kutatta. Ebben a versben is felfedezhetünk olyan elemeket, amelyek a skolasztika tanításait tükrözik, például az összekapcsolódást a természet és az isteni között, valamint a logikus és racionális gondolkodást a hittől függetlenül.