Juhász Gyula Hermia című versét irodalomtudományi szempontból felfedezhetjük a következő összefüggéseket mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.
1. Stílus és forma: A vers hagyományos formában íródott, négy négy soros stanzákból áll. Ez egy tipikus formai jellemzője a romantikus lírának, amely a 19. századi európai irodalom fontos áramlata volt.
2. Romantika: A vers tartalma és szereplői, valamint a szenvedélyes, érzelmes kifejezésmód jellemzői a romantika irodalmi irányzatához kapcsolhatók. A romantika a 19. században népszerű volt Európában, és jellemzően a természet, az érzelem és az egyéni élmények kifejezésére fókuszált.
3. Szimbolizmus: A versben számos szimbólum található, például a bokák karcsú íve, a vállak vonalai, az ajkak és a szemek. Ezek a szimbólumok mélyebb érzelmeket és érzelmi állapotokat fejeznek ki, és a versben megtestesítik a lírai én érzéseit a szerelmi tárgy iránt.
4. Szépség és természet: A versben gyakran találkozhatunk a szépség és a természet motívumaival. A versben megjelenő természeti elemek és képek a lírai én érzelmeit és vágyait fejezik ki, és a szépség jelképeként jelennek meg. Ez a motívumhasználat számos irodalmi irányzatban megtalálható, például a romantikában és a szimbolizmusban.
5. Személyes érzelem és belső világ: A versben az egyéni érzelmek és belső világ kerül előtérbe. A lírai én érzelmi megrázkódtatása, az ifjúság elvesztése és a szerelem vágya mind kifejeződik a versben. Ez a belső világ bemutatása jellemző a lírai irodalomra, amely az egyéni érzésekre és tapasztalatokra fókuszál.
6. Egyetemes érzelmek: A versben megjelenő érzelmek és vágyak mindenki számára ismerősek lehetnek, és általánosan érthetőek. A szerelmi vágy, az ifjúság elvesztése és a háttérbe szoruló érzelmek mind olyan témák, amelyek az emberi tapasztalatot megszólítják. Ezért a vers nem csak a magyar, hanem a nemzetközi olvasóknak is emlékezetes lehet.