Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
A vers irodalomtudományi szempontból a következő összefüggéseket hordozza:
1. Romantikus elemek: A vers a romantika jegyeit viseli magán, ilyenek például a hegyek és a csillagok emlegetése, valamint a vágyak szerepe.
2. Szerelmi motívum: A vers központi témája a szeretet és a szerelmi érzelmek, de itt a szerelmi kapcsolat mindig sikertelen, reménytelen vagy hűtlen.
3. Önéletrajzi elemek: A versben a költő életéből vett részletek és érzések jelennek meg, így az önéletrajzi összefüggések is felismerhetőek.
4. Kontrasztok: Az alábbi versszakok között kontrasztok érzékelhetőek, például a szeretet és a nevetés ellentéte vagy az élet és az élet elkerülése.
5. Az idő és múlás témája: A versben az idő múlásától való félelem és az elmúlás szomorúsága is megjelenik.
6. Dalosság: A versben a költő dalossága is érezhető, ami a magyar és nemzetközi szépirodalomban a lírai költészet egyik jellemzője.
7. Mindennapi élet és álmok találkozása: A versben a mindennapi valósággal és az álomvilággal való találkozást is megjeleníti a költő.
A vers első részében Juhász Gyula a személyes érzéseit fejezi ki a szerelmi kapcsolatokkal kapcsolatban. Az "eléretlen rózsák" és az "örök talányok" utalhatnak arra, hogy a szeretet és párkapcsolatok mindig valamilyen nehézséggel járnak, és mindig váratlanul alakulnak. A természettudomány közelmúltbeli felfedezéseivel összekapcsolva, ez a rész arra utalhat, hogy a kutatók folyamatosan próbálnak megérteni és feltárni a szerelmi és kapcsolati dinamikákat, hogy jobban megértsék ezeket az összetett és rejtélyes jelenségeket.
A második részben Juhász Gyula a nevetést, a vágyat és az élet eltelését említi. Ez a rész kifejezheti az emberi élet természethasonló jellegét, amely folytonos változásban és mozgásban van, ahogy az élet megy tovább. Az emberek mindig törekednek a boldogságra és a teljességre, miközben visszamenőleges reflexiót tesznek az előző életedre és tapasztalataikra.
Ezeket a versekből származó érzéseket és gondolatokat össze lehet kapcsolni a tudományos felfedezésekkel és a mai természettudománnyal. Például a kvantummechanika felfedezései azt mutatják, hogy a világunk rejtett és kiszámíthatatlan jelenségeket tartalmaz, amelyek a szeretet és a kapcsolatokban is megjelenhetnek. Az agykutatás pedig lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük az emberi viselkedést és érzelmeket, valamint azt, hogy mi motivál minket a boldogság és a teljesség elérése felé.
Ebben a kontextusban a vers olyan jelenségekre utal, amelyek még mindig rejtélyek a mai természettudományban, mint például a szerelem, a vágy és az élet mozgása. Ezen a ponton a vers arra kérhet minket, hogy tovább kutassunk és megértőbbek legyünk az emberi élmény rejtélyeivel kapcsolatban, és megtaláljuk a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel való összefüggéseket.
Juhász Gyula "Mindig..." című verse teológiai szempontból is értelmezhető, hiszen beszél a reménytelenségről, a vágyakról, a betegségről és a szeretetről.
A bibliatudomány nézőpontjából értelmezve, a versben megjelenik a reménytelenség, ami a szeretet hiányával kapcsolatos. A kék hegyek metaforikusan a mennyei országot jelképezhetik, amire a vágyakozásunk irányulhat, és ahol végre megtalálhatjuk a szeretetet. A hűtlenség és a betegség pedig az emberi természetünkre és bűnös mivoltunkra utalhat, ami megakadályoz bennünket abban, hogy valódi szeretetet éljünk át.
A patrisztikus nézőpont szerint a versben megjelenik a bűnös ember helyzete, amelyben mindig elértetlenek maradnak a vágyott dolgok, például a rózsák vagy az élet. A versből az is átjön, hogy az élet állandóan változik és elmúlik, mi pedig mindig csak tovább kell mennünk, mindeközben dalolva és elfeledve a múltat. Ez az útmutató lehet a patrisztikus gondolkodásban, amelyben az ember arra törekszik, hogy a bűnös létből emelkedjen fel és elérje az örök boldogságot.
Az skolasztikus nézőpont szerint a vers megmutatja az emberi vágyakozást, amely soha nem teljesedhet be teljesen. Az elértlen rózsák és az örök talányok szimbolikusan kifejezik az emberi vágyak korlátozottságát és az emberi értelem véges voltát. Az élet elmenése és továbbhaladása pedig arra utalhat, hogy nem szabad az anyagi világban megállni, hanem mindig tovább kell fejlődni és törekedni az örökkévalóra.
Összességében, a vers teológiai szempontból az emberi természettel, a vágyakkal, a betegséggel és a reménytelenséggel kapcsolatos kérdéseket feszegeti. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szemszögéből pedig az emberi bűnt és az ember törekvéseit jelképezi, valamint arra hívja fel a figyelmet, hogy az életben mindig tovább kell mennünk és a vágyaink eléréséért cselekednünk.