A vers Juhász Gyula "Ovid tavaszdala" című művének egy részlete, amely az antik római költő, Ovid műveiből merít inspirációt. Az alábbiakban a vers irodalomtudományi szempontból történő elemzését végezzük mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.
A vers kezdő sorai arra utalnak, hogy a virágok kinyílnak, és a zefírek - a szél istenei - dallamot hoznak. Ez a jelenség a tavasz érkezését, az újjászületést vagy a megújulást jelképezi. A tavasz, mint időbeli fogalom és az azt megelevenítő természet metaforikus jelként funkcionál a versben, és az élet, a szépség, az öröm és a szeretet szimbólumává válik.
A versben a tavasznak megjelenő jelképei a virágok, a könnyű köpenyek, a lobogó szívek és a vágyak. Ezek a motívumok az életöröm, a szerelem, a fiatalság, a frissesség és a szabadság szépirodalmi megjelenítései lehetnek. A versben megjelenik Róma, mint helyszín, amelynek égen ragyognak a sugarak, a földön pedig az öröm uralkodik. Ez a helyszínhű kép arra utal, hogy az antik világban a tavasz és az öröm szorosan összefonódott egymással.
A vers második része, ahol a költő azt mondja, hogy átkozza a tavaszt, ellentéte az előző résznek. Ez a távolságtartás és az elutasítás kontrasztja az előző részben hozsannázott tavaszi életörömnek. Ezzel a fordulattal a költő visszatér Ovidhoz, aki a Romától elűzött római költő volt. Ez a rész azonban nemcsak Ovidhoz kapcsolódik, hanem az általános költői érzéshez is, amelyek az elutasítás, a számvetés és a keserűség a tavasszal szemben.
Nemzetközi szépirodalmi szempontból a vers Ovid-ról való megemlékezés, a beteljesülésnek és a menekülésnek a motívumait hozza, amely általános témák a költészetben. Az antik mitológia hagyományait, mint például Hádész, az alvilág királyának szimbolikus megjelenítése, a versben megjelenített.
Az irodalomtörténeti kontextusban figyelembe kell venni azt is, hogy Juhász Gyula a szecessziós korszak költői közé tartozott, akik a természet szépségét, az érzelmeket, és a harmóniát ünnepelték. Tehát a vers a századforduló irodalmi irányzatának jegyeivel, mint a szimbolizmus és az impresszionizmus összhangban található.
Ezen elemzések alapján megállapítható, hogy a "Juhász Gyula Ovid tavaszdala" vers irodalomtudományi szempontból értékes mű, amely a tavasz és az életöröm, valamint az antik mitológia motívumait megjeleníti. Emellett a vers hozza a szecessziós korszak költőinek jellegzetességeit is.