Eljön mindenkinek a pillanat,
Mikor egészen egyedül marad,
Mikor mellette senki, semmi más
És nem segít se átok, sem sirás.
Az élet távol, a halál közel,
Bűnt, balgaságot semmi sem föd el,
Mikor az ember az Írás szerint
Megméretik és megítéltetik.
Eltűnnek a boldog káprázatok,
Minden, mi az életnek színt adott.
Kialszik a remények csillaga
S a lélek van a pusztában maga.
A vers első sora már összefüggést teremt a természettudománnyal, hiszen a "pillanat" fogalma időmértéket jelent, amelyet a mai fizikai kutatások precíz méréstechnikáival lehet pontosan meghatározni. A második sorban megjelenő "egészen egyedül marad" kifejezés a kvantumfizikában felmerülő "elzártsági elv"-re utalhat, amely szerint a részecskék bizonyos körülmények között elszigetelten viselkedhetnek.
A versben megjelenik a "halál" fogalma, amely eutanázia és lélegeztetés témaköréhez kapcsolódik a mai orvostudományban. Az "Írás szerint megméretik és megítéltetik" kijelentés ráutalhat az orvosi etikára és a jogi-aspektusokra, amelyek a mai társadalomban fontos szerepet játszanak a betegellátás és az életminőség kérdésében.
A versben említett "boldog káprázatok" és az "életnek színt adott" kifejezések pedig lehetnek a modern fénytechnológiákhoz és a képalkotási eljárásokhoz való utalások. A "remények csillaga" kifejezés pedig a csillagászattal és az asztrofizikával kapcsolatos lehet, hiszen a csillagok távoli objektumok, amelyek fejlődése és pusztulása sok titkot rejt az univerzumról.
A vers utolsó sora, amely a "lélek van a pusztában maga" kifejezést tartalmazza, a tudat és az agykutatáshoz kapcsolódhat. A tudósok az emberi tudat működéséről és az agyban rejlő titkokról folyamatosan kutatnak, és megpróbálnak választ találni arra, hogy hogyan keletkezik és hogyan működik ez a "lélek" fogalmához köthető fogalom.
A Juhász Gyula által írt "Venit summa dies..." című vers számos irodalomtudományi szempontból érdekes elemet tartalmaz.
A vers kezdete már önmagában is egy erőteljes metafora. A "Eljön mindenkinek a pillanat" sorral kiemelhető az idő múlása és az emberi élet véges volta. Ez az örök téma többek között a magyar lírában is gyakran megjelenik, például Ady Endre műveiben.
A második versszakban egy visszatérő irodalmi motívum, a halál. Az "az Írás szerint/megméretik és megítéltetik" sor által Juhász Gyula a halál utáni ítéletről is közvetlenül beszél. A halál és az azt követő ítélet témája szintén gyakran előfordul a világirodalomban, például Dante Isteni színjátékában vagy Hamlet tragédiájában.
A harmadik versszak a reményvesztést és a kétségbeesést jeleníti meg. Az "eltűnnek a boldog káprázatok", "kialszik a remények csillaga" sorokkal Juhász Gyula a reménytelenség és az összeomlás érzését fejezi ki. Ez a lírai hangulat többek között a romantika időszakában volt jellemző, például Heinrich Heine műveiben.
A versben megjelenő képek és érzelmek általában az emberi élet alapvető kérdéseire reflektálnak: az idő múlására, a halálra és az örök kérdésekre adott válaszokra. Ezeken keresztül az olvasó szembesül azzal az univerzális tapasztalattal, hogy mindenkinek eljön az idő, amikor egyedül és sebezhetően marad. A vers által megérintett témák és érzelmek tehát nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi irodalom területén is gyakran előfordulnak, és az emberi lét alapkérdéseire reflektálnak.
A vers elhelyezhető teológiai szempontból a halál és az ítélet témájához kapcsolódó versek közé. Az első sorokban megjelenik az ember egyedül maradása a halál pillanatában, nem marad mellette senki és semmi sem segít ebben a helyzetben, sem az átok, sem a sirás. Ezek az állítások utalhatnak a bibliai kijelentésekre, amelyek szerint az ember magára marad a halál pillanatában, nem vihet semmit magával, és a korábbi kapcsolatai, erőforrásai sem segíthetik.
A második részben megemlítésre kerül, hogy az élet távol, a halál közel van. Ez az állítás is bibliai kifejezést idéz, amely szerint meg kell méretni és megítéltetni az embert. Ez arra utal, hogy a halál után az embernek el kell számolnia tetteivel, és az ítéletre kerül sor. Ez a megméretetés és megítélés lehet egy bölcseleti kérdés, de a bibliatudomány szempontjából is fontos kérdés.
A következő szakaszban a boldog káprázatok eltűnéséről beszél, amelyek az élet színt adó elemei voltak. Ez a rész utalhat a patrisztikára, amely a boldogság életben való elérésének kérdéseivel foglalkozott, és az élet örömforrásaira koncentrált. A vers azonban megmutatja, hogy ezek a boldog pillanatok elmúlnak, és az ember elérkezik a pusztába, ahol csak a lélek marad magában. Ez az állítás összefüggésbe hozható a skolasztikus teológiával, amely a korai középkorban fejlődött ki, és a lélekbeli, spirituális dolgokkal foglalkozott.
Összességében a vers teológiai szempontból az emberi élet végső pillanataira és az ítéletre, valamint az életben átélt boldog pillanatok elmúlására és a lélek belső tapasztalatára utal. Ezek az elemek kapcsolatba hozhatók a bibliatudománnyal, a patrisztikával és a skolasztikával, amelyek mind meghatározó fogalmak és kérdések a keresztény teológiában.