Halálra vál a szombatéj legottan
Még violás párákba rezg a város.
Gyékény a parton, görnyed ott sarutlan
Péter, Jakab, az idősebb, meg János,
Odább a bárka tört padján, leverve
Alél az asszony, elnyomá keserve.

A hab susog, miképha titka volna.
Remegő bánat néma, mint a hab.
Messze sötétlik a Golgotha orma
Ah, szinte féli, kerüli a nap.
Megholt az Úr, ki igaz volt szavában,
Nincsen próféta több Galileában.

Ki az? Valaki erre tart sietve!
Kavics zörgött, hullám neszelt csupán!
Mind hátrarezzen balga rémületbe,
Míg az ösvényen feltörtet a lány,
Haja kuszált, - köntöse összetépett, -
Magdolna, te? Mi hozott ide téged?

S feddi Jakab: Asszony, hol van a fátylad?
És Péter mond: A kebled eltakard!
És János néz, a szeme csupa bánat:
Szólj lányom, honnan jöttél, mit akarsz?

- Véres vagyok? Ott a kereszt tövébe,
Igen, igen! Palástom elveszett,
A hajamat a tüske összetépte.
Mit? Mért nem keltek? Fel, fel emberek!
A mester él! Jöjj gyorsan uram, Péter!
Ne bánts! Hisz ép eszem van! De hogy nézel?!
Felel Péter: Eszelős vagy, leány!
S Jakab: A mi gyászunkat ne zavard!
S János, ki ült az Úr jobb oldalán,
Szegény te, - közénk ülj, velünk maradj!

Pihenni most? Hisz harmadnapja járom
A sűrűt, mint az erdei vadak,
És minden bokrot, fát elért az átkom,
Hogy nem fedezte jobban uramat.
Most felvirrad ím! Rossz álom repült el,
Megéledt, felkelt, visszajött a mester.
Ah hallgasd! A tanácsbeli kertjében
Leskedve vártam a kelő napot,
Hogy a szombat multával visszakérjem
Az Úr testét, ki minket elhagyott,
Vagy tán szememnek minden könyüjét
Örökre el akartam sírni ott,
Vagy mit tudom! De hogy közelíték
Reszketve láttam: eltűnt a halott,
Üres a sír, de fényes, mint az ég
És villámkép tündöklő sugarak
Vették szemem fényét. Tovább menék,
S egy férfi állt a fák alatt,
Fehérruhás, komolyszemű, szelíd -
És szóltam néki: Szánd meg bajomat!
Mert bizonnyal a kertész vagy te itt,
Mondd nékem, hová tetted az Urat?
S ő szólt, a hangja ép úgy rezge most,
Mint mikor minden bűnömet lemosta,
S letörlé rólam a gyalázatot.
Nevemen hítt, homlokom símította.
Rabbóni! S mint szokása, úgy felelt:
Magdolna! Meg ne érints engemet!

És Péter szólt: Te láttad legelébb őt?
S Jakab: Magad láttad? Te bűnös féreg?
És János nézi Máriát, a kesergőt:
- Halkan! Az asszony szunyadt, s íme, ébred.
Költsétek föl! Mondjátok meg neki,
Én láttam őt, a senki lánya, én,
Nem az, ki virradatra megtagadta
Kaifásnál a tornác küszöbén,
Nem akinek kendőjit elfogadta,
A szent asszonynál, ím, méltóbb vagyok,
Sem akinek keservit oltogatta,
S vigasztalásra más fiat hagyott.
Ah, volt szava a két gonosztevőhöz,
És Jeruzsálemért imádkozott,
És szeretettel szólt az asszonyoknak:
- Magatokon, ne rajtam sírjatok! -
Sohsem mondott vigasztalást nekem,
De láttam, visszajött! Áldott legyen!

És Péter int: Hallgass, boldogtalan!
És Jakab szól: Hagyd abba, nem lehet,
Ne higgyétek! A sátán véle van.
S János: Ha káprázat játszik veled?
- Nem hiszitek szavam? Mondom bizony,
Jobb nálatok a fegyveres pogány,
Ki őrül áll a joppei kapun,
Az hajlott szómra, engedett korán.
Mielőtt a kakas háromszor szólalt,
Futék repesve túl halmon, hegyen,
És aki látott, aki vette szómat,
Mind hitt nekem, megannyi jött velem.
És mentünk kerteken, vetésen át,
Felvertük a külvárost, a határt -
S Emmausnál, az országút felén
Mind összegyűlve zsong a falu népe
És pálmaágot tör és dallva mén,
Mint ünnepen az utcák csőcseléke,
És reménykedve zeng az öröm-ének,
Az élő mestert várja béna, vak,
Almát, tojást osztanak el a vének,
Hogy csend legyen. Mégis kiáltanak
És szerte-zengi a kisdedek szája,
Mint írva van: Él a zsidók királya!
Igaz ne lenne, Kápráznék szemem?
Oh, ha a sátán csúfot űz velem!
Hallgassak én? Nem, esküszöm fejemre!
Ha százezernyi jő is ellenemre,
Ki nyúl hozzám? Szabad vagyok, szabad!
S ha nem kiáltok, szívem megszakad.
- Bezúgja szóm a kisértő vadont,
Hol csonka ágon rémít Iskárióth,
Bekiáltja a pusztákat szavam,
Ha senki sem hisz, - én hiszek magam,
Az Úr megtért, - én akarom, hiszem,
Feltámadtén mesterem, Istenem.

Már indul, köntöse repked a szélben.
Utána bomlik hosszú, rőt haja.
Egymásra néz a három, s észrevétlen
Felkél a sápadt asszony, Mária,
Lépte inog még, - a szava remeg:
- Magdolna várj, én is veled megyek.

1902

Elemzések

A verset természettudományos szempontból elemezve, számos olyan kifejezést, jelenséget és utalást találhatunk, amelyek kapcsolatba hozhatók a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

A vers elején a víz és a pára beszédesen megjelenik: "Még violás párákba rezg a város", így utalva a levegőben jelen lévő részecskék és színek természeti jelenségeire. Ezen túlmenően, a "görnyedő" és "sarutlan" gyékények a parti területeken a növényzet és az ökoszisztéma változásaira utalhatnak.

A második versben a Golgota neve említésre kerül, amely az Úr Jézus keresztre feszítésének helyszínét jelenti. Ebben a kontextusban a kereszt és a körülötte lévő természeti elemek (pl. a nap) a természeti rendszerek és az idő dimenziójával kapcsolatban ismert új ismeretekre utalhatnak.

A vers folytatásában a főszereplő, Magdolna, meglát valakit közeledni a part felé. Ez az utalás egy természeti elemnek, például a hangoknak vagy a mozgásnak lehet. Ezt követően Magdolna beszél arról, hogy véres és elszakadt ruházattal tér vissza a kertből, amelyek szintén természeti történésekre utalhatnak, mint például az emberi interakció a környezettel.

A vers későbbi részeiben Jézus feltámadásáról és találkozásáról szól, ami vallási és misztikus témák. Azonban az utolsó versben a vers részben a tudományos megfigyeléseknek és az erőteljes emberi hitnek tulajdonítható, amely azt állítja, hogy Jézus visszatért: "Az Úr megtért, - én akarom, hiszem, Feltámadtén mesterem, Istenem."

Összességében, bár a vers elsősorban vallási témákat és érzelmi szálakat tartalmaz, a természeti elemekkel való kapcsolata a természettudományos felfedezések és ismeretek területére vezethet minket.

Kaffka Margit "Magdolna" című versének elemzése irodalomtudományi szempontból lehetőséget ad a magyar és a nemzetközi szépirodalom összefüggéseinek és hatásainak feltárására.

A versben megjelenik a húsvéti történet, a Golgota és az Úr feltámadása, amelyek központi motívumok a keresztény irodalomban. Az Úr keresztjének és Krisztus feltámadásának szimbolikája és jelentősége természetesen általánosan ismert az irodalomtudományban.

Kaffka Margit azonban nem csak a kereszténység irodalmi hagyományait követi, hanem hasonlóan az európai irodalmi hagyományokhoz is kapcsolódik. A vers egyik fontos motívuma a mágikus realizmus, amely a latin-amerikai irodalomban elterjedt. A különös, megszemélyesítő alakok és tárgyak, a szürrealisztikus képek és összefüggések, valamint a mitikus és misztikus elemek mind jellemzőek erre a irodalmi irányzatra.

Kaffka Margit versében érződik a francia szimbolizmus hatása is, amely a századfordulón volt divatos. A költeményben szereplő misztikus, spirituális elemek, a hangulatteremtő leírások és a képek gazdagsága mind emlékeztethetnek a szimbolizmusra.

Emellett a versben fellelhető egyéni írói hang is, amely az egész Kaffka Margit költészetére jellemző. Hangsúlyozottan vérbő és érzéki képek jellemzik a verset, amelyek a szimbólumokkal és mitológiai elemekkel kombinálódnak.

A versben a költői én és a harmadik személy közötti váltakozás, a párbeszédek és a beszély jellegű részek közti kontraszt, valamint a rímelési rendszer is a modernista költészetre utalhatnak.

A Magdolna című vers tehát számos kapcsolódási pontot tartalmaz a magyar és a nemzetközi irodalomtörténet számos területéhez. A kereszténység és a misztikus irányzatok mellett megjelennek benne a modernista jegyek is, kiemelve Kaffka Margit sajátos és egyedi költői stílusát.

A vers teológiai szempontból a feltámadás és hit témáját boncolgatja, illetve a tanítványok hitét és a kételkedők reakcióit mutatja be. A vers Krisztus feltámadására és annak hatásaira, valamint a tanítványok hitére való utalásokat tartalmaz. Bibliai alapokra támaszkodva ábrázolja a történteket.

A bibliatudomány nézőpontjából érdemes megemlíteni, hogy a vers több bibliai eseményre utal, például a Szombatéjekre, a Golgotára, a tanácsbeli kertre, a betöltetlen sírra, az Emmausnál történtekre stb. Ezek az utalások segítenek az olvasónak a történettel és a verssel kapcsolatos bibliai kontextus megértésében.

A patrisztika nézőpontjából érdekes megfigyelni, hogy a versekben megjelenik a tanítványok hitét kétségbe vonó szkepszis, például Jakab és Péter reakciói. Ebben a kontextusban a vers hangsúlyozza a hit fontosságát és azt, hogy a kételkedőknek meg kell találniuk a hitüket, hogy elfogadják Krisztus feltámadását.

A skolasztika szempontjából a versben a logika és a racionalitás keresése jellemző. A versben Magdolna nemcsak a körülötte lévő eseményeket és tapasztalatokat próbálja értelmezni, hanem érthetővé is tenni azokat mások számára. Ez a racionalitás és értelem keresése nagyon jellemző a skolasztikus gondolkodásra.

A versben azonban nem csak a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívák jelennek meg. A versekben jelen van az egyéni hit, a spirituális tapasztalat és az érzelmi megélések aspektusa is. Például Magdolna hitével és meggyőződésével kapcsolatos mondatai megmutatják, hogy ő maga hisz Krisztus feltámadásában, függetlenül mások véleményétől vagy kétségeitől.

Összességében a vers teológiai szempontból azt hangsúlyozza, hogy a hit és a vallás az egyéni érzések, a tapasztalatok és a racionalitás együttesének az eredménye. A hit képes áthidalni a kétségeket és az emberi aggodalmakat, mint ahogy ezt a tanítványok és Magdolna hite is példázza.