Gazellacsapat menekült régen a távoli lankán, mert szerelmes elefántok zajgatták őket, törve a fákat s hízott gyümölcsök haltak a testük alatt.
Tüskésre ijedt majom hangja süvöltött zuttyanó ágon s toporzékolt akkor a sűrű vidék! azóta szent hely az és néhol fogatlan ott az erdő!
Guggoltak a csöndben alant a faluk, csöndben éltek a négerek is, s anyától anyáig röppent a kerge dongó.
Itt született a legény s itt nőtt, a lány is itt született s nőtt, megeste őket a langyos trópusi eső, kerítő ünnepeken egymásra fújta kedvük a jószagú szél!
Sétáló fényben a hosszú napon futottak együtt és összekocódtak, majd fekvésük fölé ideges fiútigris kereső dobogása szőtt neszező takarót.
Nőtt a legény, mert locsolta a langyos trópusi eső és nőtt suhogva a lány is; szemük kinyílt, mint napra virág, s kedvetlen nézték trombitásfarú véneiket.
Sok négereken hízott teli karaván zötyögött egyik, a másik után míg a falun gond szuszogott, terjedve lassan s emelve hasát, mint szekérről lepottyant, hatalmas kutyakölyke.
És a legény száján kivirágzott a messzi vidék! legények szája vörös koszorú lett s tapsolva állt föl előttük az út!
Halál előtt ültek és ültek a búcsú előtt; pirúltak a tűznél s főétkeket ettek, hogy ne lohadjon a merszük!
Ültek együtt a vének is, fekete dombok a szélben, csöndes pipa után járt bennük kövéren a traktor, boldog álom után reggeli mosdás!
Sírt a lány, hogy búcsúzni jött a legény, fán ült a lány és kezeit szorította rívó, két melle közé.
Lemászott a lány, hogy jött a legény, tapogatta testén az idegen ruhát és símogatta; dalt énekelt! amit kitalált néki, lucskos bánatát szipogva szét a fán:
Nézd, csókkal szegem be harci ruhád, hogy ne foszoljon; csókkal patkolom harci bakancsod, ne kopjon a sarka fehérek nagy faluján!
Indúlt a legény és kiáltott utána a lány: vigyázz! úton harangoz a borzadó szakáll! ugorj a gépek elől! marnak és mesélik a tigris szelleme rajtuk!
Sírt a lány és ment a legény; ruhája kitartott, a sarka kitartott s erején fehérek fene falujában csak a tőke szakajtott.
Jó nagyot szakajtott, meg is szakadt bele: teste s lelke is elszáradott bele!
Őszült a fa otthon és őszült a fán a lány: megejté őt a nap s nagy tanakodó napokat szült, kik a faluban szertefutottak.
Szertefutottak és összefutottak, kunyhók füstjéből lobogót, torkokból harcot sivítottak!
Szervezkedtek és dárdákat vertek, dárdákkal dárdás sorsot fenyegettek; s hogy meghalt a fa és ki kedvesét várta a fán, - a lány;
bokorban kígyók fütyörésztek és seregek nehéz szaga szállt: megindultak a néger proletárok!
1932
|