Napjaim tetején ülök, onnan lóg le a lábom, hajamon hófelhő kalapoz és szavaim messze, kakastollak közt portverve menetelnek!
Mondják, hogy virrad a gödrök alján, füvek alatt csillogva lesnek a tücskök s napitta pocsolyák helye lelkesedik döngölő léptek után!
Talán vihar jön, mert simul halasodva a borz víz, széttette a csönd lábát az út fölött és harcos zajokkal készül marakodni!
1931
|