A vers elején a szerző megfigyeli a barátja kertjében a gyümölcsfákat, amik bekötözve vannak és újságpapírral védve. Ez a tél és a hideg elleni védelem, ami időnként szükséges a növényeknek a túléléshez. A kertben a csemeték is felöltöztetve vannak, ami arra utal, hogy a fiatal növényeket megvédik a hideg és a környezeti hatások ellen. Ezt példázza az újságpapír általi óvás.
A következő sorokban a szerző leírja, hogy ez a téli takaró rendkívül könnyű és könnyed, mint egy lepke szárnyán rázódó légies ruha. Ezzel az összehasonlítással arra utal, hogy a tél és a természetvédelem nem kell, hogy nehéznek és súlyosnak tűnjön, hanem lehet könnyed és könnyű.
Az utolsó sorokban a szerző megemlíti, hogy ha egy acél-kéz (valószínűleg emberi beavatkozás) eltávolítaná a takarót és kikergetné a tündéreket, akkor azok megfagynának és megszenvednének a hidegben és sötétségben. Az emberi beavatkozásnak az a hatása, hogy a természetvédelemmel elkerülhető károk visszafordíthatatlanná válnak.
A következő részben a szerző hangsúlyozza, hogy a csemeték és a fák csak Isten irgalmában állnak és csak ennek köszönhetően képesek túlélni és újra virágozni. Ez arra utal, hogy a természeti erőforrások és az élőlények túlélése nem csak emberi beavatkozáson múlik, hanem természetfeletti erőn is.
A vers befejezésében a szerző rámutat, hogy mindannyian tehetünk valamit a természetvédelemért, még ha csak egyszerű rongyokkal és papírokkal is kísérletezünk. Az emberi beavatkozás, a takarók és a védelem segíthet abban, hogy a természeti kincsek megóvják magukat és újra virulóvá váljanak.
Ez a vers tehát többek között a természetvédelem és a természetvédelmi módszerek aktualitására hívja fel a figyelmet. Továbbá hangsúlyozza a természeti erőforrások sérülékenységét és azt, hogy minden egyes ember tenni tud valamit a természet megőrzéséért.