A vers egyéni érzelmeket és képekben megjelenített metaforákat használ a természettudományos felfedezésekhez való kapcsolódásához. Az alábbiakban részletesen elemezzük a verset a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozva.
Az első versszakban a szél metaforája található, amely a szél erejére és erejére utal. A szél természeti jelenség, amelyet a légmozgás okoz, és képes viharokat generálni. Ez a kép az ember életének viharaira utal, amelyek megrongálják a szívét. Az ember megélt tapasztalataihoz hasonlóan a természettudomány is felfedi a viharok okát és természetét, megértve a számos tényezőt, amelyek viharokat és más időjárási jelenségeket idéznek elő.
A második versszakban a "Végzet" metaforája jelenik meg. A természettudomány felfedezései az életünk végzetéhez és az ahhoz vezető utunkhoz kapcsolódnak. Az "Ítélet elé" menő népek metaforája utal a bolygónkon a természeti katasztrófáknak való kitettségre és a természeti jelenségek által okozott hatásokra. A nagy folyamok, amelyek Hömpölyögnek a deltájuk felé, a vízi környezet változásaira és a folyók erőteljes hatásaira utalhatnak. Ezek a változások, amelyeken keresztül az ember halad, szintén az élet végzetét jelzik.
A harmadik versszakban a szél ismét megjelenik, mint egy erő, amely kitépi a szívét és elviszi a viharokkal. Ez az ember érzéseit és élményeit szimbolizálja, amelyeket a természettudomány folyamatában átél. A természettudomány múltbéli és jövőbeli felfedezései hatással vannak a világra, és megváltoztathatják a mindennapi életünket, ideértve az emberi testet és szervezeteket is.
A negyedik versszakban a "szívem helyén talán/Egy sötét lyukat, véres ürességet" metaforája jelenik meg. Ez a kép utalhat a fekete lyukakról szóló legújabb felfedezésekre a csillagászatban. A fekete lyukak olyan területek az űrben, ahol az idő és a tér eltorzul, és nagy gravitációs hatásuk van. Ezek a felfedezések rávilágítanak arra, hogy a világegyetemnek még mindig rejtett részei vannak, amelyek még mindig megértést várnak tőlünk.
Az ötödik versszakban az "árva lant" metaforája és a hangok, amiket kelt, utalhatnak a különböző tudományterületekre, amelyek az emberi test és érzékszerveink működését kutatják. A szél és az alkonyat által megtestesített természeti jelenségekkel együtt ezek a kutatások segíthetnek megérteni, hogyan működnek az érzékszervek és a hangkeltés a természetben.
A hatodik és a hetedik versszakban az Idő metaforája jelenik meg, mint az "óriás legény", aki szétválasztja az életünket és hatással van a művészetünkre. Az idő természettudományos megértése felfedi az elmúlás és a változás törvényszerűségeit, amelyek hatással vannak mind az élő, mind a nem élő dolgokra. Az idő múlásával az emberi tapasztalatok és kifejezések is átalakulnak, ezt tükrözi a versben szereplő dal sötétedése és súlyossága.
Végül, az utolsó versszakban az "egyszer vasujjai alatt/Sikoltva végsőt búg a gyönge hárfa -/És elszakad" metaforával a dal elvétele és a művészet elválása a lényünkben megfogalmazódik. Ez a kép összekapcsolódik a természeti erőkkel, amelyek képesek elpusztítani mindent az útjukban, beleértve az ember alkotásait is. Ezen felfedezések felhívják a figyelmet arra, hogy mindennek véges a léte és az emberi cselekedeteknek is hatásuk van a világra.
Összességében a vers az ember élettapasztalatait és az emberi létezés kérdéseit ragadja meg, miközben metaforákkal kapcsolja össze ezeket a természettudományos felfedezésekkel. A természettudomány legfrissebb eredményei által megszerzett tudás arra késztet minket, hogy új szemmel lássuk a világot és reflektáljunk a természeti jelenségek nagyszerűségére és a törvényekre, amelyek szerint működik.