A vers tárgya a szoborleleplezés, amelynek hatására a lélek és a test közötti kapcsolat megváltozik. A vers első három sora az általános jelenséget fogalmazza meg, hogy amikor valaki meghal, és a szemfedőt letakarják a testére, akkor egy lepel hull le a lélekről is. Ezután a költő rámutat arra, hogy ha a lélek egy nagy és fényes gondolatokat hordozott magában, akkor a temetés nem gyász, hanem diadalünnep, mert egy szobor-, azaz lélekleleplezés történt. Ezzel a gondolattal a költő arra utal, hogy a szobor a lélekben rejlő nagyságot és ragyogást tárja fel a külvilág számára.
A vers második részében a költő azt írja, hogy egy állvány letört, és ennyi az egész. Ez a kép metaforikusan arra utal, hogy a szoborleleplezés során a lélek végre megszabadul a külső héjától és meztelenül fénylik. A költő rámutat, hogy most már nincs szükség a páncélra, a pajzsra és a dárda emelésére, mert a leleplezés révén a lélek felszabadul és önazonosságot kap. A letört állvány és a lehullt lepel képe arra is utal, hogy a szoborleleplezés által a korábban rejtve volt belső valóság most végre felszínre tör és láthatóvá válik.
A vers harmadik részében a költő arról beszél, hogy most, hogy a szoborleleplezés megtörtént, pusztán, mezítelenül állunk itt. A "csak lélek" kifejezés hangsúlyozza, hogy az a lényegünk, ami igazán fontos, most már teljesen látható és megmutatkozik. A költő azt is kifejezi, hogy belülről megláttuk a halhatatlan alakunkat, az örök önmagunkat, amely márványba vésett és soha el nem múlik.
A versben utalások találhatóak mind a magyar, mind a nemzetközi irodalmi hagyományokra. Az általánosabb nagy gondolatokat hordozó lélek motívuma az emberi lélek mélységével, az élet és halál kérdésével kapcsolatos filozófiai és vallási gondolkodáshoz kapcsolódik. Ez a motívum megtalálható a többi irodalomban is, például a görög tragédiákban és a reneszánsz szonettekben.
A versben a szobor motívuma, amely életre kelti a léleket és az újragondolkodásra készteti az embert, egy olyan klasszikus képzőművészeti motívummal kapcsolódik, mint például a görög szobrászat vagy a reneszánsz szobrászat. A márványarc, a hősök kiáltása és a költők álma pedig utalások lehetnek a hagyományos szobrászati és költészeti művek jelentősége iránti tiszteletre.
Összességében a vers az emberi lélek mélységeit és rejtett valóságát mutatja be, és a szoborleleplezés mint metafora segítségével fejezi ki azt a folyamatot, amikor a lélek végre felszabadul és láthatóvá válik. A vers összefüggésbe hozható a magyar és a nemzetközi irodalom hagyományaival, és kapcsolódik a filozófiai és vallási gondolkodáshoz.