E síró szavak, úrnőm, zengő és furcsa bilincsek,
Melyekkel láncra vertem és küldöm hozzád: menjen!
Alázatos és szenvedő szerelmem.
Én édes úrnőm, hallod? most halkan egy reszketeg rím cseng:
A láncok csörrentek, mert szeliden
Béklyós karját szegény szerelmem kitárta feléd -
Hallod? most téveteg és fáradt az ütem,
Mert elindult rabod, s remegve lép
Közelébb, közelébb,
S megáll - lemondón, fájó, réveteg csendben...

Elér-e hozzád? sóhaja leng előtte, halk madár, feléd ível sovárgva,
S finom és zengő hullámot ver setét hajad körül bús lebbenése a légben,
Ó, ereszd most kezedre fejed, édes, lassan, bánatosan, szépen,
S figyeld e méla rabot, - meghal úgyis, nemsokára,
Még e bús hajnalon.

Meg kell őt fojtanom,
S lásd, a mi halottunk lesz csak, gyászold,
Hisz nemrég még király volt, gőgösen gázolt
Az életembe, ifjú volt, ő volt a vidám esztelenség,
Karjai lüktető meztelenjét
Kéjesen feszítette a hegyek felé, keményen,
Ó, táncolni tetszének az ormok a rezgő, hajnali fényben,
S én elbúsongva az ablak előtt e dús pompában koldusan álltam,
De hozzám toppant, s ujja közé csippenté pajkosan állam,
S lassan a fénybe fordította orcám...
S mutatta a tavaszi füveket, a karcsú és zsenge ragyogókat,
S a fákat, miket a halk szél szelíden billegni nógat
Csiklándva érzékeny derekuk hajlós, borzongó táncra...
S kacagtak a boldog fák, s ő is, mint a szélzengette levelek, tapsolt és csengett,
S nevessek én is: unszolt s becézve simult hozzám,
S jól esett, úrnőm, mert neved dúdolta, s szépséged fuvolázta,
S főhajtva s térdalázva
Hallgatták akkor bánatim, s eléje halkan mind hódolni mentek...

S mikor eljött az Éj, s hozta lassú fogatán az édes és élveteg beszédű Csendet,
S csillagok s illatok lengtek a mély és bús világban - szerelmem
A Csend szivén megbújt, s így, szemlehunyva, távoli gyönyörű dolgok felé merengett:
Hej, most, míg sétál tűzvirágos égmezőn a lomha hold nehéz brokátban,
Hány büszke asszony lankad el kegyesre váltan,
És búvik búgva férfimellre!
- Ezen tünődött kéjesen szerelmem, s szemeidre is gondolt távoli és gyönyörű szemedre,
Míg édes vágya lassan fájásig feszült, s úgy tetszék: elviselhetetlen!

S bánatim akkor, furcsa, fekete rabnők, lábainál kuporogva megültek,
S dúdoltak néki zsongító dalt: vontatott
Lépéssel léptek, s elzuhantak ájultan a mondatok,
S mely úgy sejlik már énfelém, nagymessze elmaradt lágy dombok kéklő láncaként:
Dús ifjúságom zengték altatón, a messzetűntet -
S így szólt a dal: a furcsa dal a furcsa rabnők ajkán mélabúsan így zenélt:
"Ó, Áfrikánál áfrikább, forró, bizarr táj, távol Ifjuság!
Fénylő, derűs vidékeidre, ott születtünk visszavágyunk,
Ott csodapálmák közt szelíden ringott hintaágyunk,
S örök napfény érlelte gyenge tagjaink finom husát.
Ott zsenge karral fűztük hajlós testünk lenge láncba,
Ott zsongó dallal űztük ifjú lábunk enyhe táncra,
Örömek voltunk, - víg király táncos, hárfás szolgái, ezeren,
S hallgatta bíbor ágyán víg dalunk a víg király: az Első Szerelem...

Jaj, jaj... már elmaradt a boldog táj... oázisok... és táncok... és zenék!
A víg király is... jaj, jaj... rég lehunyta fényes, nagy, setét szemét,
Mert törvény:... jaj, jaj... minden ködbe vész: szerelmek s minden édes Áfrikák...
Jaj, jaj... ó, új urunk, ne tudd te ezt! szolgáid, altatunk,
Hajoljon rád, s legyezzen álmos, álmos halk dalunk,
Mint szirmahullató, setét, nagy mákonyos virág..."
Hallgatta bánatim nyújtott szavát szerelmem, s néha, halkal
Dúdolta ő is félálomban a borús dalt téveteg,
De egyszer éles szóval talpra szökkent, rázta ifjú öklét, s vad haraggal
Arcul ütötte, és elűzte szitkozódva a szelíd cselédeket,
S őrjöngve hívott, úrnőm, majd lihegőn hörögte neved és átkozott s gyalázott...
Riadtan bújtak össze akkor megvert s megalázott
Bánatim, és remegve mondogatták s halkan sírdogálva:
"Jaj, jaj... már meghal ő is, új urunk, kínos, nehéz halállal meghal nemsokára..."

Úrnőm, alázatos már s szenvedő e nemrég gőgös és izgága szerelem!
Én szánom őt, beteg királyt, s megfojtom még e hajnalon...
S te, drágám, nyugszol távol ágyadon... ó, élveteg és finom ajkadon
Jó volna, rádhajolva lesnem: mint fuvall orcámra langy lehellet édesen,
De jaj, itt állok én a hűs hajnalban, és bús gyilkolásra készülődöm,
S illik e hajnal is borúmhoz: mint fáradt alkony, úgy jő: bizonytalan s tünődőn,
Fényt gyújtó ujja már vigyázva a rózsák setét gömbjére rátapintott,
S mint pici, szines lámpák enyhe fénnyel kigyúltak már a bimbók,
Már fényt vető keze a hűs mezőt behinti halványzöld, szelíd parázzsal
De oly hunyorgó és félénk e fény, minthogyha percnyi, elmúló varázzsal
Bűvölték volna el a setét és elhagyott tájat, hogy lenne csalókán, betegen derengő.

S én didergek, úrnőm, s furcsa és zengő
Szavaim síró bilincsébe verem szerelmem, s küldöm hozzád,
Álljon meg ágyad előtt, és nézze ájulásig, utolszor, orcád,
S ha ébredsz, szóljon, ha mit tud, alázatos és búcsuzó beszédben,
S te ereszd kezedre fejed, édes, lassan, bánatosan, szépen,
S figyeld e méla rabot, - meghal úgyis, nemsokára,
Még e bús hajnalon.
Meg kell őt fojtanom...

Elemzések

A vers alapján megállapíthatjuk, hogy a szerző főként az emberi érzelmeket és a természeti jelenségeket elemzi a természettudományos szempontból. A verse a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható részekre bontható:

- Az emberi érzelmek és viselkedés: A versben megjelenik az emberi érzelmi állapot és magatartás, amelyet az elhagyatottságtól, a szeretettől való vágytól és a gyűlölettől való elhajlás jellemzi. Ez az emberi viselkedés és érzelem esetleg kapcsolatban lehet a pszichológia újabb kutatási eredményeivel és megértésével.

- Biológia és anatómia: A versben megemlített érzelmek és kapcsolatok a szeretet, a bánat, a szomorúság és a félelem azt mutatják fel, hogy a versekben ábrázolt embernek biológiai és anatómiai működése van.

- Astronómia: A versben megtalálhatóak olyan utalások, amelyek az ég és a csillagok irányában nyilvánulnak meg. Az ég, a hold és a csillagok leírása arra utalhat, hogy a költő tisztában van az astronómiai ismeretekkel és figyelembe veszi a természeti jelenségeket.

- Botanika: A versben megemlített természeti elemek, mint például a fák, a füvek és a virágok utalhatnak az emberi környezetre és a természeti világra. A versekben bemutatott természeti szépség és egyensúly figyelembe veheti a botanikában végzett kutatásokat és a természeti környezet fontosságát.

- Fizika: A versben megtalálhatóak olyan jelenségek, amelyeket a fizika alapelvei és a legújabb felfedezései magyarázhatnak meg. Például a világítás vagy az ütemek utalhatnak a fény fizikai tulajdonságaira.

Ezen felül további részletek és elemzések alapján további természettudományos összefüggéseket lehet találni a versben.

A vers irodalomtudományi szempontból számos lehetséges összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

1. A költemény a szerelem és halál témájával foglalkozik, amely egy gyakori motívum a világirodalomban. A szerelmi kapcsolat, a szenvedély és az elvált szerelmesek közötti kínos távolság a költemény fókuszában áll.

2. Az alkotásban megjelenő lírai én küzdelme a szeretett nő távolmaradásával és az elkerülhetetlen halállal kapcsolatban hasonlítható más lírai versekben írt szerelmi tragédiákhoz, például a reneszánsz időszakban népszerű Petrarka-utánzatokhoz vagy Rilke tragikus szerelmi verseihez.

3. A kaszárnya és a rabmetaforák, valamint a megaláztatás és elnyomás motívumai kapcsolatban állnak a modern költészettel és a posztmodern irodalommal. Ezek a motívumok többek között megjelennek Arthur Rimbaud verseiben vagy Franz Kafka műveiben.

4. A versben megidézett távoli és gyönyörű világok, például Afrika és a paradicsomkertek, a mesés és álomképes elemeket idézik, amelyek a romantikus és szimbolista irodalom jellegzetességei.

5. A vers nyelvezete, ritmusa és képi világa számos párhuzamban áll másik magyar költők verseivel, például Ady Endre vagy József Attila műveivel. Az intenzív hangulatkeltés és a hangsúlyozott érzelmek a modernista költészetre emlékeztetnek.

6. A versben megjelenő motívumok, például a láncok, a bilincsek, a fájdalom és a halál, valamint a természetleírások jellegzetességek a szimbolista irodalomban, ahol a külső világ leképezése belső érzések, gondolatok és hangulatok megjelenítése.

7. A versben megidézett érzelmek és tragikus sorsok humanisztikus és eksztencialista irodalmi művekben is megtalálhatók, például Victor Hugo romantikus regényeiben vagy Albert Camus existencialista műveiben.

Ezen összefüggések alapján megállapítható, hogy Tóth Árpád A RABRÓL, AKI KIRÁLY VOLT című vers számos irodalomtörténeti és irodalomtudományi kontextusban is értelmezhető és összehasonlítható más költők és irodalmi irányzatok műveivel.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és számos összefüggést mutathat a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira.

A bibliatudomány kapcsán érdemes megemlíteni a versben megjelenő bibliai allúziókat. Az első ilyen utalás a vers elején található: "Ez síró szavak, úrnőm, zengő és furcsa bilincsek, Melyekkel láncra vertem és küldöm hozzád: menjen!" Ezzel a verssorral a szerző utal arra, hogy a versei olyan bilincsek, amelyekkel magához láncolta az olvasót, és amelyeken keresztül üzenetét közvetíti. Ez az allúzió arra utal, hogy az isteni üzenetek is hasonlóképpen hatnak és függenek az embertől, aki fogadja és közvetíti azokat. A vers további részeiben több más bibliai kép és utalás is megjelenik, például a "láncok csörrentek" vagy "fojtanom kell őt". Ezek a képek és utalások további mélységet és szimbolikát adnak a verseknek, és kapcsolatot teremtenek a bibliai történetek értelmezésével.

A patrisztika nézőpontja szerint a vers a szeretet és a bűn témáját boncolgatja. A szerző szerelmesen, de alázat és szenvedés mellett beszél az úrnőjéről, és hűséget ígér neki. Ez a szeretetfojtás és önfeláldozás az istenhoz való szeretet és kapcsolat jellemzője is. A patrisztikus gondolkodásban az emberi szeretet Isten iránti szeretettel és alázattal összefonódik, és a szeretetet az önmegtagadás és az alázat jellemzi. Ezek az elemek jelennek meg a versben, és patrisztikus értelmezéssel közelíthetjük meg a szerző szavait.

A skolasztika nézőpontja szerint a vers kifejezi a bűnbánat és megtérés folyamatát. A rabként megkötözött szerelmes az úrnőjétől vár bocsánatot és kimentést, és kész meghalni ezért a bűnös szerelmért. Ez a vágy és az áldozatvállalás a katolikus skolasztika szerint megkérdőjelezhetetlen hit és alázat jele. A vers végén, amikor a szerző azt mondja, hogy "meg kell őt fojtanom", ez is a bűnbánat és megtérés metaforájaként értelmezhető. A szerző meg akar szabadulni a bűnös szerelmi vágytól és várja a megbocsátást az úrnőjétől, amelynek a halállal készül megfizetni.

Természetesen más nézőpontok is érdekesen értelmezhetik a verset teológiai szempontból. Például az isteni irányítás és az emberi szabad akarat kérdése is megjelenhet a versben, vagy a bűn és bűnbánat dualitásának témája is felfedezhető az aláhúzott motívumokban és képekben. Minden értelmezési lehetőség újabb réteget adhat a vershez és segíthet mélyebben megérteni és értékelni azt.