Örülni, örülni de jó volna
Lemenő nap aranytavának,
Mely szétömölt amott a lombok
Mögött az égen, s jobbra-balra
Ringatják fejüket a vén fák
Beleegyező mozdulattal,
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
Lemegy a nap, és így kell lenni,
Elhúnyni, elmerülni szépen,
Lemenő nap arany tavában
Elsüllyedni fekete csendben.
Ó, élet, élet... ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.
Elemzések
A vers a természet és az élet folyamatának elragadtatását mutatja be. A lemenő nap arany tava és az égbolt mögé hulló árnyékok összhangban vannak a bibliatudománnyal, amely az isteni teremtést és az ember szerepét hangsúlyozza a világban. A naplemente szimbolizálja az idő múlását és az elmúlást, amelyek a patrisztikus gondolkodásban is fontos témák. A vén fák, amelyek bölcsen bólogatnak, utalnak az ősi bölcsességre és az isteni rendezésre.
A vers második fele az élet folytatódását és az emberi lét bizonytalanságát jelképezi. A szerző azzal a gondolattal találkozik, hogy az élet folytatódik, még akkor is, ha ő már nem látja. Ez a gondolat a skolasztikus filozófia elveit idézheti fel, amelyek a lét törvényeire és az abszolút igazságra összpontosítanak.
A költői képzetek és érzések átadása a versben a lírai én gondolatain és érzéseken keresztül történik. A vers döntően egyéni élményeken alapul, de a teológiai és filozófiai érdeklődése is megjelenik az összefüggésekben és az elgondolásokban, amelyek az emberi életről és az élet misztériumáról szólnak.
Összességében a vers a természet, az idő és az emberi lét témáit ötvözi teológiai, patrisztikus és skolasztikus nézőpontokkal. A költő az életet és az időt ábrázolja, közben reflektálva az isteni teremtés rendjére és az emberi lét bizonytalanságára.
A vers természettudományos szempontból nézve is értelmezhető, bár korántsem a legfőbb mondanivalója. Az alábbiakban bemutatom, hogy milyen összefüggéseket lehet felfedezni a versben a természettudomány friss fejleményeivel.
1. A lemenő nap aranytava: A vers kezdetén Tóth Árpád a lemenő napot az égre helyezi, amelynek tükröződése arany tavat alkot. Ebben az esetben a nap és a víz jelenségek természeti alapjaival kapcsolódik össze. A csodálatos színátmenet és a természet varázsa itt jelenik meg.
2. A fák mozgása: A versben említett fák mozgása, ahogy fejtől-balra ringatóznak, kapcsolatban lehet a növények fototropizmusával. A növények képesek az élőlényekhez hasonló mozgásra, amelyek a fényhez való igazodás eredményeként jelentkeznek.
3. A lehunyó nap: A versben a nap lementét, elhunyását és elmerülését szépen leírja a költő. Ezt a jelenséget a természettudományban a Föld forgása és a Nap fényeinek megváltozása magyarázza. Ez a költői kép a természeti jelenségeknek tudományos magyarázatot ad.
4. A csend és a sötétség: A vers végén az arany tó az égről elmúlik, és sötét lesz. Ez a sötétség lehet utalás a természeti jelenségekre, mint például az éjszaka, amikor a Nap már teljesen lement, és a természet csöndben pihen.
Bár a versben inkább az emberi érzelmek és gondolatok dominálnak, ezek a természeti képek és jelenségek is fontos szerepet játszanak a lírai műben. Ezen jelenségek természettudományos megközelítése még inkább megerősítheti az olvasóban a természettel és az emberrel való szoros kapcsolatot, valamint az emberi élet és a természet szépségének értékelését.
A vers elsődleges szempontból a természet hangulatát és az élet múlását ábrázolja. Az első sorokban a lemenő nap aranytavának látványa elragadja a költőt, aki örülne ennek a szépségnek. Az erdőben, az égen ringatózó faárnyak és a lemenő nap közös mozdulata azt sugallja, hogy a természet bölcsen elfogadja az élet körforgását. A napnak le kell mennie, el kell merülnie az arany tóban, ezzel szimbolizálva az elmerülést és az elmúlást.
Ez a versszak a magyar szépirodalomhoz is kapcsolódik, hiszen az Arany tó az égen című vers Tóth Árpád költészeti stílusát képviseli. Tóth Árpád a 20. század elején aktív költő volt, aki gyakran írt természeti motívumokkal teli verseket. Az Arany tó az égen is ilyen, hiszen a természet és az élet múlása ebben a verseben dominál.
A vers második része az élet jelképeit jeleníti meg. A költő a kisleányával egy játszótéren ülve figyeli az élet folyását. A gyermek vidáman és élettel teli módon játszik, a botjával csattogva. Ez az új, kis akaratos élet a költő számára is jelkép lehet, hiszen ő maga is részese ennek az élettel teli jelennek. Az új játszótérre irányított figyelme miatt azonban valami vad érzés éri, hogy talán már nem is láthatja a következő pillanatban gyermekét. Ez a bús érzés felveti a költőben a kérdést, hogy még létezik-e, vagy elmúltak már az arany tó az égről.
Ez az érzelmi hullámvasút és az élet múlásának ábrázolása a nemzetközi szépirodalomban is visszaköszön. Például, a romantika korabeli költészetben gyakran találkozhatunk a természet hangulati és szimbolikus ábrázolásával, valamint az elmúlás motívumával. Ugyanezek a témák felbukkannak olyan költők műveiben is, mint William Wordsworth vagy John Keats.