Az ifjúságon immár túljutottam,
Napjaim lejtése már nem szilaj,
Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan
És simán, mint a hűvös, bús olaj.
Ó, bús olaj, kit szűrtek fájó prések,
Lelkem olaja.......eség,
Megkenni véled a vén szenvedések
Sajgó hegét...
Ez a vers Tóth Árpád által írt "Az ifjúságon immár..." című költemény. Az alábbiakban elemzem a verset az irodalomtudomány különböző szempontjai alapján.
1. Érdemes megemlíteni, hogy a vers formailag rímes, az ABAB rímképlet alkalmazása mellett a két sor közötti kettős rímképletek is megfigyelhetőek (pl. prések - eség, áll - olaj). Ez a versforma a magyar költészet hagyományába illeszkedik.
2. A vers tartalmilag az ifjúság elmúlásával és az öregedéssel foglalkozik. Az első sorokban a költő arról szól, hogy már nem fiatal és nem éli ugyanazt az intenzív életet, mint a fiatalságában. Ez a témakör széles körben megtalálható az irodalomban, például József Attila "Nem azért állok meg úgy" című versében is.
3. A költő az olajhoz hasonlítja a lelkét, amelyet fájdalmas élmények, öregedési folyamatok előzőek előállt hegek gyengítettek meg. Ez a kép metaforikus és a költő belső állapotát fejezi ki. Az olaj és a fájó heg összekapcsolása olyan nemzetközi költői motívumokhoz hasonlítható, mint pl. a szívbe mélyedt kések.
4. A versben a költő személyes érzéseinek kifejezése mellett egy általánosabb téma is megfigyelhető, az idő múlása és az öregedés. Ez a téma gyakori az irodalom különböző ágaiban, és a költők sokféle módon ábrázolják.
Összességében Tóth Árpád "Az ifjúságon immár..." című verse egy szépen megfogalmazott, érzelmekkel teli költemény, amely az ifjúság és a kor elmúlását, valamint az öregedés és a múló idő témáját dolgozza fel. Az irodalomtudományi szempontból érdekes, hogy a vers formailag és tartalmilag is beilleszkedik a magyar és a nemzetközi szépirodalom hagyományaiba.
A Tóth Árpád "Az ifjúságon immár..." című versét elemzve, megfigyelhetjük, hogy a természettudományos felfedezésekkel számos kapcsolatot lehet felállítani.
A vers elején a költő arról beszél, hogy a fiatalokkor már mögötte van, ami arra utalhat, hogy a kor előrehaladtával tapasztalatokat és tudást szerzett. Ez egyfajta fejlődésre utal, ami a legfrissebb felfedezésekkel összefüggésbe hozható. Az emberi életkorra és a természettudományra megfogalmazott párhuzam itt találkozik.
A "napjaim lejtése már nem szilaj" sorban is észrevehető a természettudományos utalás. A nap lejtése és mozgása kapcsolódik az asztrofizikai ismeretekhez, ami a modern természettudomány egyik területe. Az állóvíz képe pedig a fizikai jelenségekkel hozható kapcsolatba.
A következő sorokban az "ó, bús olaj" kifejezésre lehet összpontosítani. Azt mondhatjuk, hogy az olaj utalhat az olajiparra, melyet a föld mélyén található fosszilis energiahordozók kitermelése és használata jellemez. Ez egy olyan terület, amelyet a természettudományok folyamatosan tanulmányoznak és fejlesztenek.
Az "olaja.......eség" sor kapcsolatba hozható a földtani folyamatokkal, ahol az olaj előfordulása és kitermelése eseményeket és változásokat eredményezhet.
Végül, a "zúgit, újat, csak úgy mint a fékek" versszak utalhat a mérnöki területekre, ahol a fékezés és az energiaátvitel különböző aspektusait tanulmányozzák. Az új felfedezések és technológiák lehetővé teszik az energia hatékonyabb felhasználását és a közlekedés egyszerűsítését.
Összességében tehát láthatjuk, hogy a Tóth Árpád versében több olyan elem van jelen, amelyeket a mai természettudományos felfedezések és fejlesztések szemléltethetnek. Az asztrofizika, a földtudományok, a mérnöki területek és az energiaipar mind olyan területek, amelyek kapcsolatban állnak a versben megjelenő képekkel és metaforákkal.
A vers teológiai szempontból értelmezve, több értelmezési lehetőséget is felvethet. Az alábbiakban a vers egyik lehetséges teológiai értelmezését próbálom megadni, kiemelve a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira vonatkozó összefüggéseket is.
A vers első sora, miszerint "Az ifjúságon immár túljutottam", arra utalhat, hogy a költő megszabadult a fiatalság viszontagságaitól, és elérte a bölcsesség, érettség állapotát. Ez a folyamat az élet spirituális növekedése és fejlődése lehet, amely a bibliai utalások szerint az idő múlásával megvalósulhat.
A második sor, amelyben "Napjaim lejtése már nem szilaj", azt jelenti, hogy az idő múlásával a költő életének mozgalmas, viharos periódusai lehalkulnak, és lelassulnak. Ez a gondolat a patrisztika nézőpontjából arra utalhat, hogy az idő múlásával az ember egyre közelebb kerül a végső rendeltetéséhez, és transzcendens spiritualitása kiegyensúlyozottabbá válik.
A következő sorban, ahol "Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan", a vad víz metaforája található, amely megfeleltethető a bűntől való megszabadulással. Ez a gondolat a bibliatudományban fontos, hiszen a bűn vizeként definiálható a Szentírásban, és az ember azzal, hogy az ifjúság korában az élet viharosabb időszakait maga mögött hagyja, bűneiből is megtisztulhat.
Az elkövetkező sorok - "És simán, mint a hűvös, bús olaj" - a szimbólum nyelvén azt mondják el, hogy a költő lelkének olaját, vagyis nyugalmát és békéjét, megkenték a szenvedések. Ez a gondolat a skolasztikus teológia kontextusában jelentős lehet, hiszen az itteni teológiai gondolkodásban a szenvedés és az ember spirituális növekedése között erős kapcsolat van. Az ember élete során megtapasztalt szenvedések révén fejlődhet a lelki élete és elérheti a tökéletesedés állapotát.
A vers záró sora, amelyben a szenvedések "sajgó hegét" említi, tovább erősíti a skolasztika nézőpontjának fontosságát. Itt ugyanis a szenvedés egyfajta próbatételként jelentkezik az ember életében. A "sajgó heg" képe arra utalhat, hogy a költő számára a szenvedés keserves, fájdalmas, ám mégis helytállásra késztető feladatot jelent, amely általában tapasztalatokat és megerősödést hoz az egyéni és megváltási útján.
Összességében tehát a vers a teológiai gondolkodás különböző irányait ötvözi, az idő múlásának és a lelki fejlődésnek a képzetei alapján értelmezve. A biblatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívájából a vers azt fejezheti ki, hogy az ifjúság korán túl lépve az ember közelebb kerül a spirituális érettséghez és az örök rendeltetéséhez, szenvedések és meghasonlások árán is megkövült igazságokig juthat el.