Új isten szól hozzátok, emberek!
Nem templomok setét hajóin úszó
Tömjén között ragyog fel tűz-szeme
Barnult szentképek arany keretéből,
Nem oltárok gyertyái közt fehérlik
Alabástrom közönnyel hallgatag,
Hívők csókjától koptatott szobor,
Nem méla, hosszú, vont litániák
Cukros hullámát untan szürcsölő
Egek lakója!
Nem!
Új isten ez!

Új isten szól hozzátok, emberek!
Nem ég szülötte Ő! Nem mennyben él,
Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen,
Ki arca elé vonta az eget,
Mint egy hüvös, nagy kékselyem palástot,
Nem!
Ó, de nem is föld bálványa Ő,
Mint ama Mammon, aki ült hizott
Gőggel rajtunk, s szájától milliom
Élősdi csáp kígyózott szerteszét,
S a szürcsölő, szívó karok befonták
A szűzek testét, s feltörték finom
Velőért a költő zengő agyát,
S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva
Átkúsztak a robotos termek odván,
S felitták mind a könnyet és az átkot,
S a lomha Rémben mind aranyra vált ez
És új éhséggé, bár a telt belek
Már a nehéz aranytól eldugultak,
S a rothadó nagy testre már kiültek
Félelmes és aranyló hullafoltok...

Most új isten szól néktek, emberek!

A véres földnek vére szülte Őt,
A sok kiomlott, sűrű, keserű
Vér összeállt a fájó földeken,
Testté tapadt, alakká tornyosult,
Vérszínű, nagy, mezítelen alakká,
Ki országlépő tágra tárja lábát,
S Földet rengésre tépő hangja zeng
Piros Keletről a sápadt Nyugatnak:
"Ím eljöttem!
Eljött a Vörös Isten!"

És megy, s dörgő léptére messze reszket
A sárga Szajna, s medréből kicsap,
Jerichós visszhangot ver vén Westminster,
S az Óceán zöld üvegén vörössen
Égre rezg ezermérföldes árnya,
S átfogja a Fehér Ház vak falát...

Hozsánna néked, új isten, hozsánna!

Ismerj meg minket, tieid vagyunk!
A szíved hajtó, élő, drága nedv,
A diadalmas vörös lüktetés
A mi bús vérünktől is gazdagult,
S világra ömlő harsonád sodrába
Gyötört torkunk reszkető hangverése
Szerényen s mégis segítve simul:
A kicsiny, árva magyar jaj-patak
A messzezengő nagy moszkvai árba,
Mely most tisztára mossa a világot:

Hozsánna néked, új isten, hozsánna!

Legyen szavad teremtés új igéje,
Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,
Mit elrontott sok régi, úri isten,
Ti istenek közt új és proletár,
Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel -
Emelj minket roppant tenyereidre,
És a magad képére gyúrj át minket!

Elemzések

Ez a vers intenzív képsorok segítségével ábrázolja egy új istenség megjelenését és hatását a modern világban. A vers természettudományos szempontból elemzve megfigyelhetjük, hogy a költő az emberi technológia és a természettudomány legújabb felfedezéseinek fontosságára utal.

A vers elején Tóth Árpád megemlíti a hagyományos vallási szimbólumokat, mint a templomok, a tömjén és a szentképek. Az új isten azonban nem ezen a hagyományos módon jelenik meg a világban. Ahelyett, hogy a mennyből, vagy a földből származna, ő a vérrel átitatott föld szülötte. Ez a megjelenítés a modern tudományos eredményekre utal, hogy a világ kialakulása és fejlődése az evolúciós és geológiai folyamatok eredménye.

Ezenkívül a versben említett hírhedt Mammon alakja a gazdaság és az anyagi világ szimbóluma, amely ellentéte az új istenségnek. Az új isten a gyárak és a pénz ellenálló erejét képviseli. Ezután a költő a robotokról beszél, amelyeket a modern ipar előrelépése hozott létre. A robotok bevezetése arra utal, hogy az ember által kialakított technológiai fejlődés összefüggésben van az új istenség megjelenésével.

A vers utolsó részében a költő hangsúlyozza az új istenség erejét és hatását a világra. Az új isten lábnyoma utat tör maga előtt, a folyók és az óceánok pedig felismerik és meghajolnak előtte. Ez a természeti jelenségek és az új tudományos felfedezések fontosságára utal, amelyek befolyásolják és formálják az emberi létet.

A vers arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi technológia és az újabb természettudományos felfedezések összefüggenek az új istenség megjelenésével. Az új isten új lehetőségeket és átalakítást hoz a világban, és a költő arra utal, hogy az embereknek alkalmazkodniuk kell ehhez a változáshoz.

Összességében, a vers az új istenség megjelenését és hatását ábrázolja a modern világban, és kapcsolatot hoz létre a mai természettudományos felfedezésekkel. Ezzel a költő arra hívja fel a figyelmet, hogy az új technológia és a tudományos fejlődés nagy hatással van az emberi létre és megváltoztatja a vallási és spirituális meggyőződéseinket.

A vers teológiai szempontból egy új isten hirdetését állítja elénk. Az új isten nem a hagyományos vallási jelképek és szertartások között található, mint a templomok, oltárok, szobrok és litániák. Nem az ég szülötte, hanem valami titkos ismeretlen erő, amely felfedi az eget és a földet. Az új isten a véres föld vére által születik, jelképezve ezzel a földön és az emberi történelemben megtapasztalt szenvedést és erőszakot.

A bibliatudomány szempontjából érdekes megjegyezni, hogy az új isten nem hivatkozik a Bibliára vagy a hagyományos vallási szövegekre. Az új istent inkább a történelem és a földi tapasztalatok inspirálják. Ez az eleme arra utal, hogy az új istennel kapcsolatos megértés inkább emberi tapasztalatokra és önfelfedezésre épül, mintsem a hagyományos vallások dogmáira vagy szentírási szövegekre.

A patrisztika, vagyis a korai keresztény teológia nézőpontjából az új isten teljesen új és ismeretlen. Nem kapcsolódik az istenek hierarchiájához vagy az üdvözítő történethez, amit a hagyományos keresztény hit és dogma meghatároz. Az új isten inkább radikálisan újszerű és meghatározhatatlan erő, amely a valóságot új módon fejezi ki.

A skolasztika, vagyis a középkori teológia nézőpontjából az új isten világosan elkülönül a hagyományos vallási hierarchiától. Az új isten nem olyan eseményekkel vagy személyiségekkel köthető össze, mint amiket a hagyományos keresztény hit vagy filozófia képvisel. Az új isten inkább egy absztrakt és misztikus erő, amelynek hatása érezhető a társadalmi és politikai világ eseményeiben.

Összességében, a vers teológiai szempontból azt sugallja, hogy az új istent nem a hagyományos vallási intézményekben vagy doktrínákban kell keresni. Inkább az új isten az emberi tapasztalatok, a történelem és a földi valóság újabb megértését tárja fel. Az új isten megértése és megtapasztalása az emberi önreflexió és a világgal szembeni elkötelezettség útján lehetséges.

Tóth Árpád Az Új Isten című versét irodalomtudományi szempontból elemzhetjük. A vers a 20. század elején, a modernizmus időszakában született, és számos fontos jellemzője van.

Egyik lehetséges összefüggés a magyar irodalom területén az, hogy a versben megjelenik Tóth Árpád identitásának és álláspontjának megfogalmazása. A szerző a verseiben sokszor foglalkozik a magyarság helyzetével, és azt kifejezi, hogy a modern korban változásra, megújulásra van szükség. Az "Új Isten" ebben az értelemben új kezdetet és reményt jelent a magyar emberek számára. Emellett a versben a költő a hatalommal és a technikai fejlődéssel kapcsolatos kritikát is megfogalmazza, ami szintén jellemző a korabeli magyar irodalomra.

A versben ugyanakkor megfigyelhetők nemzetközi összefüggések is. Az új isten koncepciója nemzetközi irodalmi és filozófiai áramlatokat tükrözhet, mint például a Nietzsche-i "Isten halott" gondolatot. A versben jelen van az emberek és a természet közötti kapcsolat és az emberiség végzetének és behódolásának problémája, ami jeles szerzők és filozófusok munkáiban is megjelenik.

A vers stílusában is találhatunk nemzetközi hatásokat. A modernizmus időszakát jellemző jellegzetes irodalmi eszközök és képi elemek (például a szimbolika, a metaforák) megtalálhatóak a versben, amelyek nemzetközileg ismertek és elterjedtek voltak ebben az időszakban.

Ezen túlmenően az "Az Új Isten" olyan témákkal foglalkozik, mint az emberi létezés, a vallás és a társadalom struktúrája, amelyek szintén nemzetközi szinten érdekesek és fontosak.

Ezek alapján láthatjuk, hogy a Tóth Árpád Az Új Isten című versében számos lehetséges összefüggés található mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.