Az új tavasz játékos ujja
Rügyet sodort az ághegyen,
S most lágyan enyhe szája fújja,
Hogy szétnyíljék és lomb legyen.
Már bús bivaly ballagva rázza
Igáját, s barnul új barázda,
S peng a pacsirták éneke:
A szíveket is újra vágja,
Már mélyre szántja újra, fájva
A vágy, a vágy, a vén eke...

A szívem kérdem: árva, gyarló
Szív, rajtad szánt-e régi láz?
Sarjad-e még a fáradt tarló
Borús rögén vidám kalász?
Tavaszi sóhaj pitypang-pelyhe,
Sovárgás reszkető, kék kelyhe
A holt ugart diszíti még?
Vagy lomha dudva lep be tengve,
S már csak a vérző naplemente
Komor pompája lesz tiéd?

Tompán tünődöm. Csend a tájon,
S mint aki mélységbe bukott,
Ha mozdul, szisszen jajja fájón -
Felelnék, jaj, de nem tudok.
Minden oly furcsa, torz és visszás,
Idegen a tavaszi tisztás,
És ferde ívü minden ág...
Ki lovagolt el ott a fák közt,
Az elhulló fehér virág közt?
A Szerelem? - az Ifjuság?

A tavaszi sürűben állok,
S már oly kábultan nézem én,
Mint búvár a bizarr korállok
Bokrát a tenger fenekén;
A fény is olyan messzi, tört fény,
S a lég oly lomha, súlyos örvény,
Fulladva, fájva görnyedek,
S száz halk polip-karjával roppant
Lassan átfon, s alélni roppant
A bú, a renyhe szörnyeteg.

Ó, fent az égen felleg úszik,
Aranyfelhő, angyal-hajó,
Egy angyal tán a szélre kúszik,
Inteni volna néki jó:
Ó, angyal, nézd, megöl a bú már,
Elpusztulok lent, árva búvár,
A kék örvények rejtekén...
Testvérem, angyal, szállj le értem,
Ringass a hűvös, szűzi térben,
Míg lázat és bút elfelejtek én...

Stílusok

Az Új Tavaszra - Petőfi Sándor stílusban

Az Új Tavasz mókás ujjai
Rügyet sodornak hegyes ágra,
S lágyan fújja szája pelyhet,
Hogy kibomoljon a lomb sárga.
Már vidáman jár az ökrös,
Igán húzva vág új barázda,
És zeng a fecskék éneke,
Szándékosan sebzi a vágyat,
Mélyen vágva, fájóan marja
A vágynak, a réginek marjná...

A szívem kérdo: te árva,
Gyenge szív, vajon alkotsz-e még?
Foldra hintett magból sarjad-e,
Kedves kalászok téged rég?
Tavaszi sóhaj jácint-lehelet,
Részeg hajhullás lágy, kékség-bevetett
Dísz a sivatagon még?
Vagy vad nyúlon repdeső fű ágban,
Lassulva vérszárd ki a napfonalban
'A domb lágy fényár-öblét'

Csönd vesz körül, elmélkedem,
Mint aki elmerült mélyen;
Ha mozdulok, fájó könyörgés zendül -
Felelnék jaj, de nem megyen.
Mind furcsa és felcserélt minden,
Idegen a fák zöld mezőben,
S mindegyik ág görbül hogy áll...
Ki megyeken át, lomha lovag
Hulló hómezőn, aludt a nád hat,
A Szerelem - az ifjúág?

A tavaszi erdő sürűjében állok,
És kábultan nézem én
Mint merült búvár furcsa korállusokat
A mély tengerfenékén.
A fény is oly távol, töredező fény,
A lég oly nehéz, dúlt örvénység,
Fulladozva, fájdalommal hajtva,
S változó molluszként tapadnak
Finoman, lassan, és ejt el a bánat,
A bús, görcsös szörnyszülött ódik.

Ó, fenn az égben úsznak a fellegek,
Aranyfelhők, angyalok hajólabdák,
Tán egyikük le-be merült hozzám,
Tekintése jót tenne e kádban:
Ó, angyal nézd, öl a bánat már,
Lelkezem haldoklik, elárvult búvár,
A kék forrongók rejtekétől...

Az új tavasz, az játékolt nemesen,
Rügyet ciszolt a fácska ágán,
S gyengéden, enyhe szellőn át fújva,
Hogy kinyíljon lomb, nagyon ihaj.

Már a borús bivaly dunyhamordulva
Igáját rázza, sárgul az új barázda,
S a pacsirták énekétől szól a föld:
A szíveket is átszúrja a vágy,
Újra mélyre szántja, fájva újra,
A vágy, a vágy, az öreg szántó...

Kérdem a szívem: te árva, gyarló,
Szétszántottad réges-rég a lázod?
Kihajt-e még a fáradt kéklőmezőn,
Vidám kalász a bús rögökön?
A tavaszi sóhaj szirmoktól ázik,
Az égre nézve kékség remeg,
Megszépíti még-e a kietlen ugarat?
Vagy lomha zsombékba temetkezik,
Csak a vérző naplemente ragyogó
Komorsága lesz a tiéd?

Élvezkedem apátianyagú tájon,
Mint az, ki a mélységbe bukott,
Ha tocanként mozdul, sóhajtva fáj,
Válaszolnék, de nem tudok.
Minden annyira furcsa, deformált és félrehajlott,
Fremd a tiszta tavaszi tisztáson,
És ferde ívű minden ág...
Ki húzott el ott a fák között,
Az elhulló fehér virágok között?
A Szerelem volt az? Vagy csak Ifjúság?

A tavaszi bőségben állok,
S már oly szédült látok én,
Mint tengerfenék koralljait az öbeben
Üdülő búvár szánalmasan.

A fény is oly távoli, törött fény,
A levegő is lomha, nyomasztó vagyong,
Fulladozva, fájdalmasan görnyedek,
És millió halk karba fonva,
Lassan törnek át, és alabástromul ropognak
A bú, a gyalázatos szörnyeteg.

Ó, a felhők úsznak az égen,
Aranyfelhők, angyal-hajók,
Egy angyal talán a szélben bukdácsol,
Hogy integetni tudjon nekem:
Ó, angyal, lásd, a bú már megöli,
Lenn az érkező halálba bukolva,
A kék örvények rejtekén...
Testvér angyal, ereszkedj le értem,
Hajtogass a hűvös, szűzlakta térben,
Míg lázat és bút elfelejtek...

Elemzések

Az "Az új tavaszra" című vers Tóth Árpádhoz köthető, és több irodalmi szempontból érdekes elemet tartalmaz. Először is, a versben megjelenik a természeti képek és a vágyakozás motívuma, amelyek jellemzőek a romantikus irodalomra. A tavaszi időjárás, a frissesség és a megújulás szimbólumai jelennek meg, amelyek azt sugallják, hogy a versekben megéled a szerelem és az ifjúság.

A versben megjelenő képek és a kifejezések utalhatnak a szimbolizmusra is. A rügyek és a lomb, valamint a pitypang-pelyhek és az aranyfelhők képezi a versben megjelenő szimbolikus elemeket, amelyek mélyebb érzelmi állapotokat és eszméket kifejeznek. Ez a jelenség a szimbolizmus stílusához kapcsolódik, amely az irodalomban a külső valóságot metaforák és jelképek segítségével fejezi ki.

Emellett, a vers is megnyilvánul a szomorúság és a depresszió hangulatában, amely a szimbolizmus és a romantika mellett is jellemző lehet a költőkre. A bú és a fájdalom jelentős képek a versben, amelyek visszhangot adnak a költőbeli érzelmekhez és állapothoz.

A vers nyelvezete egyszerű, könnyen érthető és érzelmeket kifejező, amely mind a haiku költészetre, mind a modern lírára jellemző lehet. A versszakok egysége és a visszatérő képek és motívumok (mint a tavasz, a bú, az angyal stb.) a klasszikus lírára és a költői hagyományokra utalhatnak.

Összességében, a "Az új tavaszra" érdekes irodalmi elemeket tartalmaz, amelyek kapcsolatba hozhatók a romantika, a szimbolizmus, a modern líra és a klasszikus líra stílusaival és motívumaival. A versben megjelenő természeti képek és az érzelmi világ mélyebb rétegei mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban fontos szerepet játszhatnak.

A vers, Tóth Árpád "Az új tavaszra", több teológiai elemet is tartalmaz, amelyeket a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjából is vizsgálhatunk.

Először is, a versben szereplő új tavasz lehetőséget ad az újjászületés és a megújulás metaforájára. Ez a gondolat jelen van a bibliatudományban is, ahol az új tavasz a feltámadást és Krisztus megváltó művét is jelképezi.

A rügyek, melyeket az új tavasz sodor az ághegyre, az eljövendő megújulást és reményt szimbolizálják. Ezek a rügyek lombot hoznak, amely a bibliában a bőség és gazdagság szimbóluma.

A versben szereplő bús bivaly és az új barázda a munkát és az áldozatot reprezentálja. Ez az összefüggés patrisztikusan kapcsolódik a megtéréshez és a bűnbánathoz, amelyek mindkettő általában az újjászületéshez vezetnek.

A versben megjelenő pacsirták éneke az öröm és a hálával kapcsolatos. Ez a gondolat patrisztikusan összekapcsolódik az Isten iránti hálával és dicsérettel.

A szív újra vágja a vágyat, ami a vágy örök ismétlődését jelképezi. Ez a skolasztika szemléletében kapcsolódik az emberi természet hiányosságaihoz és a bűntől való megtisztuláshoz.

A "Tavaszi sóhaj pitypang-pelyhe" és a "Borús rögén vidám kalász" kontrasztja a jó és a rossz, a világosság és a sötétség közötti ellentmondásra utal. Ez a gondolat a bibliában és a patrisztikában is megjelenik, amelyek mindkettő igyekeznek megmagyarázni a világ és az emberi tapasztalat ellentmondásosságát.

A versben a személyes kérdés, amelyet a szerző feltesz a szívének, a patrisztikus és skolasztikus nézőpontból az Istenhoz intézett imádság és az önmegfigyelés formája lehet.

A versek utolsó részében az angyal képe jelenik meg, amely segítséget és megtartást jelképezhet. Egy angyal közvetítőként jelenik meg a világ és az ember között, és segíti az embert a bánat és a szenvedés megszüntetésében. Ez a gondolat patrisztikusan és skolasztikusan is jelen van, hiszen mindkét nézőpontban hangsúlyozzák az isteni közbenjárás szükségességét a bűnös ember megmentéséhez.

Összességében a vers több teológiai elemet tartalmaz, amelyek a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szemléletével összefüggésben értelmezhetőek. A megújulás, remény és imádság témái mind jelen vannak a versben, amelyek a teológiai gondolkodás és a vallásos tapasztalatok megszépítését segítik.

A vers természettudományos szempontból számos elemet tartalmaz, amelyek kapcsolódhatnak a mai természettudomány legújabb felfedezéseihez.

Az első sorban található "Új tavasz" kifejezés arra utal, hogy az évszakok változása bizonyos periódikus folyamatokban gyökerezik. A modern természettudomány az áprilisi és májusi hónapokban tapasztalható növények rügyfakadását és a lomb megjelenését a növények fotoszintetikus folyamataival és a fotoszintézishez szükséges napfény mennyiségével kapcsolatos kutatásokkal magyarázza.

A versben említett "lomb megnyílása" arra utal, hogy a növények képesek az életciklusukat folytatni és a tavaszi időszakban újból virágozni. Ez kapcsolatban áll a növények életciklusának és a tavaszi időjárás hatásával álló fotoszintetikus folyamatokkal és az időjárás hatásával összefüggő biológiai és biokémiai folyamatokkal.

A következő sorokban az állatok tavaszi viselkedését látjuk: "Már bús bivaly ballagva rázza/Igáját." A mai természettudomány a tavaszi viselkedés változásokat az állatok szaporodási szezonjával, a fényviszonyok változásával és a meteorológiai körülményekkel magyarázza. A szarvasok, például, az erős petefészek-stimuláció következtében tavasszal megváltoztatják viselkedésüket, és a bivalyok is újratelepülnek az eszközök felhúzásával egyidejűleg.

A versben felmerült "pacsirták éneke" a madarak tavaszhoz kapcsolódó természetes viselkedésére utal. A tudósok azonosították a madarak énekének szerepét a párzás és a territórium jelöléssel kapcsolatos kommunikáció szempontjából. A modern ornitológia kutatásai lehetővé tették a madarak dalának mélyebb megértését és a madarak kommunikációs rendszereinek elemzését.

A második versszakban a költő felteszi a kérdést: "Sarjad-e még a fáradt tarló/Borús rögén vidám kalász?" Ez arra utalhat, hogy a termesztett növények terméshozamával kapcsolatos kísérletek és kutatások. Az agronómia területén végzett kutatások a növények terméshozamára, a betegségekkel szembeni ellenállóságra, a tápanyagellátásra és egyéb növénytermesztési kérdésekre összpontosítanak.

A harmadik versszakban a költő "tompán tűnődik" és megjegyzi, hogy minden "olyan furcsa, torz és visszás". Ez kapcsolatban lehet az általa tapasztalt megváltozott környezettel vagy a viselkedési mintákkal. A modern ökológia és az ökológiai pszichológia kutatásai a különböző ökoszisztémák és a társadalmi-gazdasági tényezők hatásait vizsgálják az egyének életminőségére és a természeti környezetbe való kötődésre.

A vers utolsó részében a költő arra kéri az angyalt, hogy jöjjön és segítsen neki megszabadulni a bútól és a fájdalomtól. Ez kapcsolatban lehet az életminőséggel, a szellemi egészséggel és a boldogsággal, amelyeket a modern pszichológia az örömforrások és a stressz kezelésével kapcsolatos kutatásokkal és módszerekkel kutat.

Összességében, a vers természettudományos szempontból sok olyan elemet tartalmaz, amelyek kapcsolatban állnak a modern tudomány legfrissebb felfedezéseivel. A természettudomány által nyújtott ismeretek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb megértést szerezzünk a tavaszi időszakhoz és a természetes folyamatokhoz kapcsolódó jelenségekről.