Ez itten a mókus nyoma,
S itt járt a nyúl, itt meg az őzi,
És itt lapult róka koma!
Lám, ha az ember jobban nézi,
A szűzi hó nem is oly szűzi,
Nyomát a sok vad beletűzi.
Kisasszonyom, ámbár vadacska
És olcsó a hasonlat, félek,
De épp ilyen a szűzi lélek!
Ott jár a jó kedv mókusa,
Andalog a szelídség őze,
Ott a vágy rágcsáló nyula!
A vers első négy sorában bemutatjuk a természetben található állatok nyomait. Ez a szakasz megfigyelésen alapul, és a természeti környezet jellemzőit mutatja be. Az állatok nyomai egyfajta költői képet alkotnak, amelyek által a természet elevennek és változatosnak tűnik.
A következő sorokban a költő rámutat arra, hogy a hó, mely szűzi jelleggel jellemezhető, valójában az állatok nyomaitól nem marad érintetlen. Ezzel a párhuzammal felveti a tisztaság és az ártatlanság kérdését. A természet - és a szimbolikus értelemben a szűzi lélek is - megjelenhet koszosnak, foltosnak, nem tökéletesnek.
A versben továbbá az emberi tulajdonságokat is megjeleníti a költő. A "vadacska" szóval utal a női személyre, és a "szűzi lélek" fogalmát tárja fel. Ezzel a kifejezéssel a költő arra utal, hogy a női személy nem elérhetetlen és érintetlen, hanem képes az érzelmekre és a vágyakra. A költő a szexuális vonzalom megjelenítésével kockázatosabb területekre lép.
A vers utolsó harmadában megjelennek a jó kedv költőileg hasznosítható szimbólumai: a mókus, a szelíd őz és a rágcsáló nyúl. Ezek az állatok a boldogságot, a béke és az elégedettség képviseletére szolgálnak, ami kontrasztban áll a korábbi, „szűzi lélek” területével.
Összességében a vers a természet változatosságát és a költő által képviselt emberi érzelmeket jeleníti meg. Az állatok nyomai lehetnek a költői kifejezések és szimbólumok, amelyek segítenek kifejezésre juttatni a természet megfigyeléséből és az emberi tapasztalatokból fakadó érzelmeket és gondolatokat. A költői megfigyelések és a képek segítségével a vers általános jelentést hordozhat, amely érthető lehet mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban.
A vers természettudományos szempontból vizsgálva, azt lehet megfigyelni, hogy a költő a természetben található állatok viselkedéséről és mozgásáról beszél. Azt állítja, hogy a nyomok segítségével meg lehet állapítani, melyik állat jár arra.
Ennek kapcsán megemlíthetjük a modern nyomolvasási technikákat és a nyomok alapján történő állatfelismerést. A mai természettudományban számos módszer létezik, amelyek lehetővé teszik az állatok nyomai alapján történő azonosítását, például a nyomnyomismeret, amely az állatok lábnyomai, karmok, fogak és más testrészek alapján tanulmányoz.
A vers második versszakában a költő azt állítja, hogy ha az ember jobban nézi a szűz hó nyomait, megfigyelheti a vadak nyomait is. Ez kapcsolatba hozható a modern kutatással, amely az állatok mozgását és viselkedését tanulmányozza, beleértve a velük való kapcsolatot az élőhelyeken.
A vers következő részében a költő beszél a szűzi lélekről és a vadacska hasonlatáról. Ez kapcsolatba hozható a pszichológia és az antropológia kutatásaival a természet és az emberi lélek kapcsolatáról. A modern időkben a természet kapcsolata az emberrel egyre inkább felmerül, és kutatások folynak az ember természetes környezethez való viszonyáról és hatásairól.
Végül a vers utolsó részében a költő említést tesz a jó kedv mókusáról, a szelídség őzéről és a vágy nyuláról. Ezek mind olyan állatok, amelyeknek a viselkedése és tulajdonságai fontosak lehetnek a természettudományban, pl. az állatok táplálkozása, kölcsönhatása más fajokkal vagy az emberrel.
Összességében a vers természettudományos szempontból megfigyeléseket és gondolatokat tartalmaz a természeti világ állataival és a természet és az ember kapcsolatával kapcsolatban. Az aktuális természettudományos kutatásokat és felfedezéseket azonban nem tárgyalja.
A Tóth Árpád által írt vers összefüggéseket mutat a teológia szempontjából is. A költemény először is a természeti világban található állatokra és jelenségekre utal. A mókus, nyúl, őz és róka komája mind-mind jelen vannak a versben, és ezen állatoknak a természeti környezetben való jelenléte a természeti rend rendjére utal.
A vers második részében pedig a szerző a szűzi hóra és a vadak nyomaira reflektál. Ez a rész a Bibliatudomány perspektívájából értelmezhető. A szűzi hónak elsőre az elszigeteltség, tisztaság, szent jellemzői jutnak eszünkbe, azonban a vadak nyoma felhívja a figyelmünket arra, hogy még a látszólag tökéletesen tiszta dolgok is rendelkeznek hibákkal és tökéletlenséggel. Ezzel a részlettel a szerző tudatosan helyezi a szűzi szépség koncepcióját a valóságos természetes környezetbe.
A vers harmadik és negyedik részében a mókus, őz, nyúl és vágy szavakkal találkozunk. Ez a rész a Patrisztika szempontjából értelmezhető. A Patrisztika korszakában a szerzetesek és az egyházi atyák gyakran használták az állatokat és természeti jelenségeket analógiaként a lelki élet kifejezésére. A szóhasználatban a jó mókusa, a szelídség őze és a vágy nyula is pozitív értékekkel rendelkező fogalmakat jelentenek, és a lelki fejlődést, állhatatosságot vagy helyes viselkedést szimbolizálják.
A vers utolsó sorában a szerző rávilágít arra, hogy még a látszólag vad és szabad élőlények is lehetnek szelídek, vagyis a vadállatok is képesek a jóra és a helyes útra. Ez a skolasztika szemszögéből értelmezhető, ahol a konfliktusokat lehetőségként látják az ember számára a tökéletesedésre és a lelki fejlődésre.
Ezek mellett persze lehetnek más értelmezési lehetőségek is a versre, például a természet és a környezeti tudatosság, a természetes rend és az emberi jelenlét kölcsönhatása, vagy akár az állatok és az ember viszonya. A vers egyszerre ábrázolja a természet törékenységét és a természettel való kapcsolatot, valamint ember és állat közötti hasonlóságot és különbséget, amiket teológiai kontextusban is értelmezhetünk.