Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

 

Elemzések

A vers természettudományos szempontból több jelenséget is felfedezhetővé tesz számunkra.

Az elsődleges felfedezés, amit a vers által ismerhetünk meg, az a tűz jelensége. A gyufa eldobása után a láng hetykén lobog és lángol. Ez a láng jól illeszkedik a gyúlékony anyagok égési folyamatához, amikor összekeverednek a levegőből származó oxigénnel és energiát felszabadítanak. A láng további jellemzői, mint például az előre és körözésre mozgás, a lángözön keresése, illetve a láng lehűlése is reális, a mai ismeretekkel összhangban vannak.

A versben említett fák és virágok tulajdonképpen "megfigyelik" a történést, azonban nem reagálnak semmilyen módon. Ennek tudható be, hogy a száraz fű sem veszi észre a veszélyt. Az élménnyel itt találkozunk a növényekre jellemző tulajdonsággal, mely szerint nem rendelkeznek valóságos érzékeléssel, mint a páratlan érzékszervek. A fák és virágok mozdulatlansága és mosolygása a természeti jelenségekre való reakciók hiányával magyarázható.

A vers végén megjelenő moha szőnyegén elhalt láng egyértelmű referenciája a tűz kioltódásának. A tűz által leadott hő végül elpárolgott a környezetből, a láng pedig elállt. Ez szintén összhangban van a tűz égési folyamatával, amikor az anyag elégése után a láng lehűl és megszűnik.

Ezen jelenségek ismeretében azonban fontos megjegyezni, hogy a vers egy költői ábrázolás, és nem követeli meg a szigorú tudományos pontosságot mindenben. Inkább a tűz varázslatos és szédítő tulajdonságait hangsúlyozza, miközben megfigyeléseket tesz a környezet reakcióira.

A vers, Tóth Árpád "Láng" címmel, egy gyufaláng történetét meséli el. Az elemzéshez felhasználhatjuk a bibliai, patrisztikai és skolasztikus nézőpontokat.

Bibliatudomány szempontjából, a gyufaláng az isteni erő és teremtő tűz szimbóluma lehet. Az isteni jelenlétet szokás lángként ábrázolni a Bibliában, mint például az égő csipkebokor Mózes történetében. A versben a gyufaláng hetyke és büszke, szeretne pompás tűzvészt, piros csodát, kigyúlt eget teremteni. Ez a vágy az emberi vágyak, azaz az emberi önuralom és buzgóság hiábavalóságára utalhat.

A patrisztikai gondolkodás szerint az ember lelke és testének harca jellemző az emberi életre. A gyufaláng mozgása és küzdelme erre utalhat. A gyufaláng megpróbál tüzet gyújtani és büszke, de végül kimerül, elfárad és meghal. Ez az emberi tevékenység és vágyak eredménytelenségét vagy hiábavalóságát jelképezi.

A skolasztikus gondolkodás szerint azok az emberek, akik nem figyelnek vagy nem veszik komolyan az isteni adományokat, nem értik meg a jelentőségüket. Az erdő fái és a virágok, akik mosolyognak és nem reagálnak a láng lobbanására, lehetnek a figyelmetlenség szimbólumai. A láng csak az utolsó pillanatban húzza fel a figyelmetük a veszélyre, de akkor már késő.

Egy másik értelmezési lehetőség az emberi vágyak és célkitűzések relatív jellege. A gyufaláng vágya a tűzvész és az égő erdő megteremtésére, azaz az óriási és dicsőséges tettekre utalhat. Azonban ezek a vágyak és célok csak rövid ideig tartanak, majd elhalnak és hiábavalóvá válnak. Ez a tény egyedül az észlelőnek, azaz a költőnek tűnik fel ("Nem látta senki más, csak én"). Ez a nézőpont a múlandóság és az emberi gyarlóság hangsúlyozására utal.

Összességében, a vers többféle értelmezési lehetőséget kínál a teológiai gondolkodás szempontjából. A bibliai, patrisztikai és skolasztikus nézőpontok segítenek megérteni az emberi vágyak hiábavalóságát, az isteni adományokkal való figyelmetlenséget és a múlandóság tényét.

A versben Tóth Árpád egy gyufaláng történetét meséli el. Az első sorokban a gyufa felgyúlása és mozgása kerül leírásra. A költő a lángot "hegyes sipkájú sárga láng"-ként jellemezve, élettel telivé és mozgalmassá varázsolja. A gyufaláng vágyát, hogy "pompás tüzvészt akart, piros csodát, izzó leget, égő erdőt, kigyúlt eget" megjeleníti a versben. Ezzel a képekkel egy izgalmakkal teli, robbanékony atmoszférát teremtve.

Azonban a lángnak nem sikerül elég hatást keltenie a környezetében. A fák gőggel állnak, a virágok pedig mosolygásra fakadnak. A veszélyhelyzetet senki sem veszi komolyan, még a száraz fű sem. A láng hirtelen lehűl, elfárad és meghal a moha szőnyegén. Az egyetlen szemtanú az elbeszélő, aki szintén a vers utolsó sorában jelentkezik.

A versen észrevehetőnek tartjuk a következő összefüggéseket:

1. Motívumok: A láng, gyufa, tűz és az égő erdő motívuma több költői műben is előfordul, például Ady Endre Az égő erdőt féltem című versben vagy William Blake's The Tyger című költeményében.

2. Témák: A tűz és láng motívuma általában a természet erőivel, az élet és halál közötti ellentéttel, a megsemmisülés és újjászületés fogalmával kapcsolódik. Ezek a témacsaládok megtalálhatók a világirodalomban is, például Dante Isteni színjátékában vagy William Shakespeare műveiben.

3. Költemény szerkezete és stílusa: A vers három erotet tartalmaz, amelyekben a verselő közvetítő szerepet tölt be. A verselés mértékes rajzolása elengedhetetlen az egész versek felépüléséhez. Ezt a strukturális és művészi elemet használják más művekben, például a szonettben.

4. Kiselméleti elemek: A versben megtalálhatóak kiselméleti elemek, mint a képek, hasonlatok és a ritmus. Ez a verselő eszközkészletét mutatja be és a szöveg költészetiségét erősíti.

5. Irónia: A versben található iróniát az jelenti, hogy a gyufaláng, amely olyan sok erőt és vágyat képvisel, a körülötte levő világ számára teljesen észrevétlen marad. Ez az iróniának a világirodalomban is előforduló formája.

Ezekkel a lényeges elemekkel együtt a vers Tóth Árpád sajátos stílusába illeszkedik, amelyet a magyar irodalomban rendkívül értékelnek, míg az összefüggések a nemzetközi szépirodalom terén is figyelemre méltóak.