Ó, tudsz-e szállani, törékeny, drága ének,
Tapadó sűrüjén a vak sóhaju éjnek,
Mint zengő, fénylő lángmadár?...
Hiába már!
Hisz ezt az éjt a távol ég-terek
Sugár dárdája is keresztülfúrni gyenge,
Örök arany hegyük tompára törve benne
Elporzik, szétpereg.

S a nyúlós, állott és nehéz
Lég, melyhez dideregve érsz,
Mint vak vér, törten ragadó,
Mint vak könny, lomhán fakadó,
Nyirkával pihegő meleg melledre olvad,
Áthűti szárnyad, fellazítja tollad,
Hogy lezuhanj...
Ó, ne suhanj
Ma, bús madár, inkább fészekre bújj,
Míg hajnal nem jön, víg meleggel új!

De hol van enyhe nyugtot adni fészek,
Melyet üvöltő............ vészek
Le nem vertek?
Ó, a kertek
Ezer buja lombkeble hol dagad
A jóillatú alkonyég alatt?
S a legdrágább fészek, melyet röptöd keres,
Nem tépett és üres?
Szegény madár! Ó, befogad-e, hív-e
Az emberek szíve?

Elemzések

A vers többféle teológiai témát is érint. A Bibliatudomány nézőpontjából fontos megjegyezni, hogy a vers nem hivatkozik közvetlenül a Bibliára vagy annak konkrét részeire. Azonban nagyon sok bibliai motívum és kép használata által megjelenik a Biblia által inspirált gondolatvilág.

A versnek vannak patrisztikus elemek is, mert hangsúlyozza a földi és halandó világ hiányosságait és korlátait. A törékeny és drága ének főszereplője vágyik a szállásra, arra a szárnyaló szabadságra, ami az égben várja. Az éj képe pedig a kárhozatot vagy a szenvedést jelképezi. A középkori skolasztikus filozófia is jelen van a versben, ahol a testi világ nehézségei és korlátai visszatartják a lényeket attól, hogy a szellemi világot és a végső boldogságot elérjék.

A vers hangsúlyozza a testi világ korlátait, amelyek akadályozzák a szellemit a szabadságában. Kifejezi a vágyat, hogy megszabaduljon ebből a korlátozó világból és szárnyalhasson az égbe a madár képe által. A versek központi kérdése az, hogy a lélek találhat-e menedéket a földi, emberi szívben. Ez az emberi szív lehet Istenhez hasonló, és képes befogadni a madár szenvedéseit és vágyait.

A vers természettudományos szempontból vizsgálva, a legfontosabb megfigyelhető tulajdonság az atmoszférával és a légkörrel kapcsolatos. A második versszakban a "nyúlós, állott és nehéz lég" leírása arra utal, hogy a légkörben megtalálható részecskék sűrűsége és állapota befolyásolja a madár repülését. A "vak vér, törten ragadó" és "vak könny, lomhán fakadó" kifejezések pedig arra utalnak, hogy a levegő nedvességtartalma is hatással van a repülésre.

A harmadik versszakban a vers írója arra utal, hogy a madárnak megfelelő helyre kell bújnia, amíg vissza nem tér a meleg idő. Ez a madár életmódjának és az élőhely körülményeinek a megfigyelése alapján megállapítható. Az utolsó versszakban a "kertek" említése arra utalhat, hogy a madár számára a megfelelő élőhely a természeti környezetben található, ahol a növények és a természet más elemei alkotják a megfelelő fészekhelyet.

Ennek a versnek nincsenek konkrét kapcsolódási pontjai a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. Azonban a madár repülésének és az élőhely kiválasztásának mechanizmusai a madártan és az ökológia területén foglalkoztatják a tudósokat. A légi közlekedés és a légterek vizsgálata, valamint a madarak migrációs mintázatai is fontos kutatási területek a legfrissebb tudományos felfedezéseknek.

A vers Tóth Árpád költőhöz kapcsolódik, aki a századelő egyik meghatározó alakja volt a magyar szépirodalomban. A vers címe "Ó, TUDSZ-E SZÁLLANI..." és többek között a repülés témáját boncolgatja.

A vers első szakasza azt a kérdést feszegeti, hogy vajon a törékeny, drága ének képes-e áttörni a sötét éjszaka falából, és magasba, a fénylő lángmadárrá válva szárnyalni. Itt kifejeződik az emberi vágy, az aspiráció az istenihez hasonló repülés iránt. Ez az ihletett repülés az irodalomban gyakran szimbolizálja a szellemi felemelkedést, az alkotói hivatást.

A következő szakaszban a versben fennmaradt részekből a magasba emelkedés vágya szembesül a valósággal. Az állott és nehéz levegő, amibe a madár próbál beleérni, metaforaként szolgálhat a közeghez való alkalmazkodás nehézségeire, az emberi korlátokra. A madár szárnyai megmerevednek, lezuhan. Ez a rész az emberi vágyak, álmok és a valóság közötti keserűséget és csalódást fejezheti ki.

A vers befejező részében pedig a madár egy olyan fészekről elmélkedik, amely nem nyújt neki menedéket és nyugalmat. Az alkotó számára a fészek általában a szülőföldet, a hazát szimbolizálja, amely a költészet inspirációját adhatja. Az üres és tépett fészek itt az elidegenedés, a kiábrándultság és a hazátlan állapot metaforája lehet.

A vers magyar irodalmi kontextusban kiemelendő Tóth Árpád modernista irányultsága, amelyben tiszta, dallamos költészetet alkotott. Többek között a Debreceni Iskola költőjeként emlegették, akik a századelőn és a két világháború között a modernizmus egyik előfutáraiként hatottak a magyar lírára.

A nemzetközi összefüggések területén a vers általánosan az expresszionizmus jegyeivel bírhat, amely a kilencvenes évek elején jelent meg és hatott az európai irodalomra. Az expresszionizmus törekedett a külső és belső világ intenzív ábrázolására, a hangulatok és érzelmek megvalósítására, és gyakran együtt járt a modern technika, a repülés és a gyorsaság témáival.

Összességében a vers magasztalja a repülés és szárnyalás szimbolikus képét, miközben az emberi korlátokkal, a kiábrándultsággal és a hazátlansággal szembesíti az olvasót.