A vers első négy sora arról szól, hogy a boldog emberek könnyen elnyelik a múltat, míg a szomorúak és öregedők ragaszkodnak hozzá. Ez a gondolat a magyar irodalomban is gyakran megjelenik, például Kosztolányi Dezső Oda című versében, ahol ugyanezen összefüggésről ír.
A következő négy sorban arról beszélnek, hogy éljünk a jelenben, és feledjük a múltat. Ez a gondolat a nemzetközi szépirodalomban is előfordul, például William Shakespeare Sonett 129-ben, amely arról szól, hogy az igazi boldogság a pillanatnyi örömökben van.
A vers végén pedig arra buzdít, hogy éljünk a mulandó örömökkel, és aki velünk volt a bánatban, az fog csak ránk emlékezni. Ez a gondolat is ismert a magyar irodalomban, például Arany János Toldi című epikus költeményében, ahol az egyik fontos motívum a hűsség és a hűtlenség.
Összességében tehát a vers több olyan elemet is tartalmaz, amelyek ismertek és gyakran megjelennek mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.