1
Czinke reád sok irígyeknek rút vádjaik omló
Szikla gyanánt húlnak szűntelen, - hát komorúlsz?
Oh nem! rényednek fényét az irígyek homályba
Nem viszik és nemesűl a vad időbe szived.
Pest, 1817
U. A. 2
Buzgóságodat egy némely mondotta hibának,
Hát igy mert búzgón fedde, hibás ugyanaz.
Pest, 1817
3
Átkozod életed hogy ha szerencsétlen vagy, azomban
Áldod, ha boldog vagy - áldod is, átkozod is?
Nem csoda, mert szivedet sorsod hordozza magával
Sorsod kénye szerént mondod itéletedet.
Pest, 1817
4
Azt mondod Kormos, köztünk nincs nálad erősebb,
Nincs: de keresd öklelő társid, elégre találsz.
Pest, 1817
5
Látom hogy ájtatosan viseled magadat, de hogy épen
Csak láttatni akarsz, azt is eszembe vevém.
Pest, 1817
6
Imre sietsz; de hátráltat nagyon a komor álom.
Imre, siess igazán, álmod elűzni fogod.
Pest, 1817
7
Míg nyájas ligetek csendében napjaim élém,
Nyúgott lelkem erős terheit elfeledé.
Most gyűlnek bajaim, mi időn a puszta magánynak
Téreitűl távúl váras ölébe juték.
Tisztemet én mégis viselem jó kedvvel, ha nézem:
Szerzeni gond nélkűl nem lehet a tudományt.
Pest, 1817
8
Boldog az, aki világát nyájasan éli magamként
És minden gondját vig poharába tömi.
Ezt mormolván Pál, a végső kortyokat issza,
S ott terem a pénzért, akinek issza borát.
Pál veszi erszényét. - Haj! Haj! gondolja magában,
Nem maradott e gond vig poharamnak öblén.
Pest, 1817
9
Hogy fejedet beverék, ne boszúld meg, mert igaz
űgyed
Mellett majd ismét béverik a fejedet.
Pest, 1817
10
Az álomból hamisan jósló Bodorról
Álmadat hímezvén ugyanabból jóslani szoktál,
Mind eddég, s mertél bátran ügyelni reá.
Most ébren mondád, Bodor, hogy nem fogsz ma felelni
És jól, mert csakugyan szűk vala a felelet.
Pest, 1817
11
Bosszonkodsz minden kicsinyért, mindegyre nagyítod
Mérgedet, hogy tőled senki se félti magát.
S hogy nincs semmi becsed, dúlsz, fúlsz! - hej, csak
haragudjál.
Mérged ha megpukkaszt, rajtad örűlni fogunk.
Pest, 1817
12
Hogy megütél, Brálos, s a kölcsönt vissza nem
adtam,
Engedj; nem tehetek ilyen otromba rugást.
Pest, 1827
13
Síratod a multat, de jövendőt várva tünődöl.
E két munka között a jelen is szomorít.
Pest, 1817
14
Tiszteled Istenedet, mikor éles mennyköve dördűl,
Káromlod, mikoron szétveri fellegeit.
Ugy van: boldog üdőn mást űz eszed, ha dörög, e
nagy
Isteni tiszteletet Félelem önti beléd.
Pest, 1817
15
Nappali pállyáját végezve hanyatlani kezdett
A nap s már halovány alkonyodásra jutott.
S már hosszabb árnyék szakadott a bérces hegyekről,
Hogy zajos égéssel kezde lobogni egy ház.
A ropogó szikrák más házakat érve kigyújtnak
S a tűz mint nap heves fénye világlani kezd.
Pál ezt észbe vevén a csapszék ajtaja mellett
Ittasan, oh ugymond: már kiderűle napunk.
De mikor elhagyná az ivást, megtérni akarván
Ment, de, jaj, háza helyén csak düledékre talált.
Ekkoron a földön fektébe sohajtva imigy szólt:
Mely káros, s szomorú fényre derűle napunk!
Pest, 1817
16
Engedelemre von a hatalom vad rettegetéssel,
Ám a gyűlölség titkon utána mozog.
Vigyázz, ha valakit vágynál kapcsolni magadhoz,
Azt szép bánással engedelemre tanítsd,
Mert ez örök lesz, habár hanyatlásra jutott is
hatalmad,
Az pedig addig tart, míg dörög a hatalom.
Pest, 1817
17
A Bajnok Hektórt csalfán leteríti Akilles
S kímélés nélkül mocskos igára köti.
Ámde Akillest is Páris nyila titkon elejti,
Igy ki csel által emészt másokat, arra bukik.
Czilley jó Hunyadit sokszor kísértve vadászta,
Hol lehetett, hírét nyelve veszélybe hozá.
Mégis az a nagy hős kikerűli Czilley mérgét,
Ez pedig, ami időn ölni akarna, kivész.
Rútúl, de méltán noha megbosszúlta halálát
A hitlen László, fennmarad híre, becse.
Pest, 1817
18
Rusnya fekélyeddel, mely csorbát ejte nevemben
És megaláza, rutúl, fesd be pofádat irígy,
Hogy forró mérged jeleit kent képeden hordozd,
S a jövevényeknek rettegetője lehess.
Pest, 1817
20
Bús Pyram amikoron társát elvesztve kesergné,
A kétségbeesés gyilka alatt leborúlt.
Vak szerelem mire vitte fejét! csak képzeni tudta
Kedvese holtát s már ő is halálra rohant.
Rejtekiből kijövő Thisbét rémíti Pyramnak
Holt testébe feszűlt fegyvere, melyre borúlt.
Felriad ez, s szívét a Fájdalom árja repeszti,
Majd dühe felbújtván tőrt ragad, és leveri.
Ím e két szerető ifjúk még gyenge koroknak
Ékei közt feselő kellemöket leveték,
S mint bús áldozatok egymásra borúltak hevűlten
A fátyolt tapadó vad könyerűlte után!
Pest, 1818
21
Az én nevem
V-én kezded nevemet, s yttel fordítva rekeszted,
V-ének utána öröm jő, hol - s - m-met előz.
Osztán egy rövid ár-t állíthatsz yttnek elébe
S mindezt rendesen írd öszve, nevemre találsz.
|