ELSŐ ÉNEK
A költő egy zajongó vásárba jut, hol a taszigálást ki
nem állhatván, a
vásár közepén magasló hegyre akar menekülni, de szörnyek
útját állják.
Midőm egy elszalasztott tolvaj helyett üldöztetnék,
földalatti lebujba
veti magát, hol a pohos csárdásban Horácra ismer, ki
védelmébe veszi,
s ajánlkozik, hogy a kis poklon keresztül kivezeti a
tömkelegből.
Az emberélet útjának felén
Egy nagy zsibojgó vásárba
jutottam,
Mivelhogy a jó útat nem lelém.
Minő tolongás, öklözés van ottan!
Ki ad, ki vesz, ki húz-von, csal,
ki lop,
Kevés, hogy nézne csak, mint én,
nyugodtan.
De annak is "szsz", tyúkszemére: top!
S míg fájdalom miatt fogát
beszíja,
Lépen könyökli holmi gaz kolop,
Hogy nyavalyássá lesz, - vagy kicsi híja.
Sehol megállás: vigyori pofák
Rivallnak a tömeg közől:
"Szoríjja!"
És jó, ha csontod nem lesz por-tobák.
Nincs ótalom, kell menned a
tömeggel:
Civódó kalmárok; nyelves kofák
Üldöznek, mint hal a prédát; sereggel,
Unszolva, egész isten-adta nap;
Hamis árút, hazug szóval s
bilyeggel.
Így foly örökké ez ember-iszap
A hegy körül; melynek kies
legormán,
Szelíd fény lángol, mint az esti
nap.
Kiáll a hegy, tenger szigetje-formán
A pocsolyából, melyet gázolék,
Melynek vizén nem biztos semmi
kormány.
Parnasszus, e szó fényes gázzal ég
A hegy süvegjén, mint arany
bokréta,
Hová feljutni éhszomjas valék.
De nem csekély az út, nem könnyü séta:
Meredek a hegy, s melynek
köldöke,
Hullámlik alján az
ember-pocséta.
Engemet is hab hab után löke
S már-már kezemben volt a biztos
párkány,
A szikla-martnak egy éles szöge:
Midőn alattam, mint otromba sárkány
Duhadt fel a mélység
posványiból
Egy szörny, kinek sosem elég a
zsákmány.
Megismerém: e hat betű: FRIVÓL
Tarkán volt írva minden
pikkelyére,...
(1852)